Alonso: A Red Bullé a legjobb autó, de a miénk a legjobb csapat

megosztás
hozzászólás
Alonso: A Red Bullé a legjobb autó, de a miénk a legjobb csapat
2012. nov. 4. 16:40

Fernando Alonso szerint továbbra is a Ferrari a legerősebb alakulat a Forma-1-ben, de az autó tekintetében a Red Bull viszi a pálmát.  A spanyol bajnok elmondta, hogy a címvédő remekül ment ma, de a két biztonsági autós fázis nagy segítséget jelentett Vettelnek.  

Fotó: Scuderia Ferrari
Fernando Alonso a második helyen ért célba úgy, hogy a hatodik helyről rajtolt, és a végén még Räikkönent is nyomás alatt tartotta:
 
„Nekik van a legjobb autójuk, nekünk a legjobb csapatunk”- mondta a Red Bullról. „Majd meglátjuk, hogy ki fog nyerni.”
 
„Nagyon büszke vagyok a csapatra, és egyben magamra is. Ez egy tökéletes verseny volt. A hatodik helyről kezdtünk, és talán nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy a dobogóért harcoljunk, de a végén a második helyen értünk célba, és a győzelemért is harcoltunk. Ez volt a tökéletes autó és a tökéletes stratégia.”
 
„Sebastian remekül ment, és valószínűleg az a pár biztonsági autós rész lecsökkentette a különbséget, de egy jó vezetést mutatott be. Szenvedtünk a gumik felmelegítése miatt, vagy valami ilyesmi, de a végén valamivel gyorsabbak voltunk. Ez egy kompromisszum volt, de örülünk ennek a napnak.”
 
„A két újraindítás alatt valamivel lassabbak voltunk, mint a többiek körülöttünk. Az biztos, hogy szenvedtünk a felmelegítéssel.”
 
„Arra számítottunk, hogy 20 pontos hátrányban megyünk el, de végül 10 lett"

Következő Forma-1 cikk
Sauber: Perez ismét hibázott, Kobayashi parádézott

Előző cikk

Sauber: Perez ismét hibázott, Kobayashi parádézott

Következő cikk

Mercedes: Egy nagyon szerencsétlen verseny Abu Dhabiban

Mercedes: Egy nagyon szerencsétlen verseny Abu Dhabiban

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING