BRÉKING

Alonso: A Red Bull törékenyebb, mint a Ferrari

Fernando Alonso nem reménykedik abban, hogy hirtelen beérik az RB8 teljesítményét: a kétszeres bajnok azt tervezi, hogy közelebb kerül a címvédőkhöz, és nyomással kényszeríti őket hibázásra.  Nincs egy varázsgomb, mellyel az F2012 a Red Bull színvonalán terem – tette hozzá a ferraris.

Fotó: Scuderia Ferrari

A 31 éves versenyző nem adta fel a Vettellel vívott párharcot, egyszerűen csak belátta, hogy nagyon nehéz lesz beérni az RB8-at. A spanyol már azzal is elégedett lenne, ha közelebb kerülne a csapathoz, hogy könnyebben tudjon nyomást gyakorolni rájuk, és ezzel talán belekergetheti őket egy-egy hibába. Alonso azt sem felejtette el, hogy az F2012 a megbízhatóbb versenygép:
 
„Ez a szezon folyamatosan hullámzott, és minden topcsapatnak volt két-három győzelme. A Red Bull rögtön négyszer is nyert sorozatban, ami egy kicsit eltér a normálistól”- fejtette ki Alonso.
 
A kétszeres bajnok bízik a fejlődésben, de nem számít csodára Abu Dhabiban: „A tavalyi eredményből látni lehet, hogy ez a pálya elég jól fekszik nekünk. Mindenekelőtt arról van szó, hogy a beállítást jól lőjük be erre a pályára. Egyben jön egy pár új alkatrész is az olasz gyárból, melyeknek javítania kellene a teljesítményt. Nincs varázsgomb a Forma-1-ben. Ebből a pozícióból nem tudjuk többé nyomás alatt tartani őket. Talán Vettelnek is lehet egy KERS-problémája, mint Webbernek múlt héten”- magyarázta Alonso.
 
„Túl nagy elvárás lenne az, hogy technikai téren beelőzzük őket. De le tudjuk csökkenteni a különbséget. Ha közelebb vagyunk, akkor hibára tudjuk sarkallni őket. Akkor minden egyes hiba, még ha csak kisebb is, nagy hatással lenne. Nyomnunk kell őket, és arra kényszeríteni, hogy a versenyen végig határon menjenek.”
 
„Bízok a csapatomban”- tért át házon belülre. „Ha nyomás alatt vagyunk, különösen jók vagyunk. Ezt a tapasztalatnak köszönhetjük. A Ferrari nem először harcol a címért.”
 
A Ferrari egy új szárnyat hozott Abu Dhabiba, és még több fejlesztés érkezik Austinba. Az RB8 kisebb fejlesztéseket kapott erre a hétvégére, de Alonso szerint ez épp elég:
 
„Még így is elég jó. Négy alkalommal is előreléptek. Most nekünk kell ezt tenni. Ennek ellenére nem számíthatunk csodára. A Red Bullok egy kicsit törékenyebbek. Ezt láthattuk a legutóbbi versenyen is, amikor Webber KERS-e odalett.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sauber: Hülkenberg jó kezekbe kerül
Következő cikk ABU DHABI NAGYDÍJ 2012: ÉLŐ-KÉP 1. SZABADEDZÉS (10:00)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország