Alonso: A bajnokságot nem Brazíliában vesztettük el

A Scuderia Ferrari spanyol versenyzője „vérprofin” fogadta a vereségét, és szerinte büszke lehet a csapatára, valamint az idei eredményére.Jenson Button, az évadzáró futam győztese nagyon boldog, akárcsak Felipe Massa a Ferrarival.  

Fotó: McLaren Mercedes
Jenson Button, McLaren:
„Ez egy tökéletes befejezés az évnek, de természetesen kissé csalódott vagyok, mivel a csapatunk nem tudta megszerezni a második helyet a konstruktőrök versenyében. Az igazság az, hogy ma Alonso és Massa túlságosan is erős volt. Gratulálok a csapatomnak, és már várom a következő szezont.”

Fernando Alonso, Ferrari:
„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, és az idényünkre is. Elvesztettük a bajnokságot, de ez nem most dőlt el, hanem azokon a korábbi futamokon, ahol nem volt szerencsénk. De ilyen a sport. Ha azonban mindent szívből csinálsz és 100%-ot nyújtasz, akkor büszkének kell lenned és én az vagyok. Jövőre újra megpróbáljuk.”

Felipe Massa, Ferrari:
„Biztos vagyok benne, hogy a 2013-as évet sokkal erősebben fogom megkezdeni, mint idén. Az idény második fele már egyfajta felkészülés volt a jövő vére. Nagyon örülök, hogy itt lehetek. De jobb eredményt is elérhettem volna. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak most. Itt állok, sírok… Rendkívül boldog vagyok a közönségem miatt, és csodálom őket azért, amit értem tesznek…”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING