BRÉKING

Alonso: 7-8 tizedet kell ledolgozni két hónap alatt

Fernando Alonso szerint bőven akad tennivaló Maranellóban, de ennek ellenére azt reméli, hogy a Ferrari lehet az etalon csapat 2013-ban.  A ferraris versenyző tart a Red Bulltól, de semmi sem lehetetlen – esetleg csak az, hogy fusson még egy ennyire erős évet.

Fotó: Scuderia Ferrari

Alonso 13 alkalommal végzett a dobogón idén, és még a Brazil Nagydíjon is harcban volt a címért – a spanyol úgy véli, hogy semmit sem csinálhatott volna jobban, és jövőre nehéz lesz megismételni az idei menetelést.
 
„Egyszerűen csak van egy olyan érzésed, hogy néhány évben jó munkát végzel, és vannak más évek, amikor azt érzed, valami hiányzott, vagy valamin változtattál volna, vagy javulni akarsz a következő évre. Szerintem ez egy tökéletes év volt”- mondta Alonso ma Spanyolországban.
 
„Majdnem lehetetlen lesz megismételni ezt a karrieremben”- tette hozzá a szponzori rendezvényen.
 
A Ferrari nagyon gyenge szezonkezdetet produkált, és Alonso szerint nehezen lehetne összehozni ennél rosszabbat. A kétszeres bajnok attól tart, hogy a Red Bull ismét előnyben lehet.
 
„Lehetetlen lenne egy rosszabb start. 2.5 másodperccel voltunk elmaradva a tempót illetően Jerez-ben, amikor debütált az autó. Szóval közel lehetetlen, hogy ennél rosszabb legyen, így egy jobb rajtra számítok. De nem fér hozzá kétség, hogy a Red Bull lesz a favorit a szezonrajtnál. Egy elég jó kis dominanciával zárták a szezont, és a szabályok többé-kevésbé ugyanazok. Van egy 7-8 tizedes előnyük, tehát két hónap alatt kell ledolgoznunk ezt a különbséget, ami nem lesz könnyű”- magyarázta a helyzetet Alonso.
 
„Sok munka lesz, de sokkal jobb lesz a kiindulási pont, mint volt az előző évben, ami már nem olyan kemény.”
 
„Remélem”- felelte arra a kérdésre, hogy a Ferrari lehet-e az a csapat 2013-ben, melyet le kell győzni az elsőségért.
 
„Ez minden csapat célja: elsőnek és másodiknak lenni szombaton, és elsőnek és másodiknak lenni vasárnap. Van pár csapat, akiknek sikerült ez mostanában; a McLaren megcsinálta ezt párszor. A Red Bull az elmúlt években tett így. Még a Lotus-nak is voltak olyan alkalmai, hogy mindkét versenyzőjük a dobogón volt.”
 
„Nem tudtunk megfelelő munkát végezni, amikor az autó teljesítményéről volt szó, és ez az egyik cél a következő évre. De egyben ez volt a cél erre az évre is, és nem így volt, tehát jövőre majd megpróbáljuk elérni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Két kilóval lettek nehezebbek az F1-es gépek
Következő cikk Mercedes: Az idei autó megnehezítette a versenyzőink életét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország