Alonso visszatérése – „A dicsőségtől a katasztrófáig minden lehetséges...”

Napokon belül kezdetét veszi a Forma-1 2021-es idényének előszezoni tesztje, és a rajongók kíváncsian várják a kétszeres világbajnok szereplését, aki két év után tért vissza a sorozat körforgásába.

Fernando Alonso, Alpine F1 Team

Fernando Alonso, Alpine F1 Team

Alpine

A vélemények megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy Fernando Alonso milyen teljesítményre lehet képes, hiszen míg egyesek úgy gondolják, hogy a tehetség nem kopik ki a pilótákból, mások szerint a kihagyás végérvényesen rányomja a bélyegét a versenyzők sebességére.

Alonso annak idején a Renault színeiben első nekifutásra 2 világbajnoki címet ünnepelhetett, illetve 15 futamgyőzelmet gyűjtött. A franciákhoz történő második visszatérése kevésbé volt sikeres, már csak 2 győzelem szerepelt a neve mellett. A harmadik esetében egyelőre talány övezi Alonso szereplését.

Még több F1 hír:

„Fernando Alonso teljesítményének szintje rendkívül magasan maradt, ha figyelembe vesszük, hogy két évtizede kezdődött a Forma-1-es karrierje” – mondja Matt Beer F1-es szakértő. „De nem ez a fő oka annak, hogy a visszatérést az Alpine-hoz az őrült szezon fő „eseményeként” tartom számon.”

„Alonso önmagában egy sztori, bármit is csinál. Ez a szokás akkor kezdődött, amikor 2007-ben elhatározta, hogy a Renault után a McLarennél folytatja, közvetlen azt követően, hogy megszerezte 2005-ös címet az akkori munkaadójával (Renault).”

 

„A különböző zűrzavarok, hősiességek és viták révén még nagyobbá vált... Őszintén szólva, minden egyes tettel, amit azóta csinált” – tette hozzá a szakértő, aki aztán kitért az Alpine működésére is.

„Az „Enstone-csapat” bizonyítottan rendelkezik a bajnoki győzelem fortélyával, ám az utolsó dicsőségük napja óta hullámvasúton ülnek. Ehhez adjuk hozzá a márkanevet és a menedzsment meglepetésszerű átalakítását, ami magába foglalja Cyril Abiteboul távozását, valamint a magas presztízsű, de az F1-ben tapasztalatlan MotoGP-ember, Davide Brivio érkezését.”

„És akkor itt van Alonso, aki csatlakozik ehhez a forgatókönyvhöz. Úgy lehet érezni, mintha minden adott lenne a dicsőséghez és a katasztrófához egyaránt” – zárta le a gondolatmenetet Matt Beer.

„Russellel nem könnyű együtt dolgozni...”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Helmut Marko: „Alonso egy kivételes tehetség”
Következő cikk A tervezője mutatta meg, milyen sisakkal indulhat Vettel 2021-ben (kép)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország