BRÉKING

Alonso: vicces volt, ahogy oda-vissza panaszkodtunk Vettel-lel

Fernando Alonso jobban örülne annak, ha ma a győzelemért harcolhatott volna Sebastian Vettel-lel. A Ferrari bajnoka nem találta a rajthelyét, ezért kapott büntetést.

A két bajnok párharca hozta az élvezetet a futam végén, amikor körökön keresztül gyepálták egymást. Nem ütköztek össze, de a csata ment a rádión keresztül is. "Nagyon sok volt az adrenalin abban a pillanatban. Két körrel azelőtt, hogy Sebastian kiment, azt is fontolóra vettük, hogy ki kell állni az autóval, mivel gondok voltak az akkumulátorral. Nagyon sok probléma volt az autóval; az aerodinamikával is, mivel a hátsó szárny nyitva maradt. Hirtelen megérkezett Sebastian, nekem meg ott volt az akkumulátor, a hátsó szárny, és a futam utolsó részében üzemanyagot is spórolnod kell"- ecsetelte.

"Nem gondoltam volna, hogy lehetséges lesz magam mögött tartani. De a körök egyre csak teltek, mögöttem maradt, majd a végén egy kör ide vagy oda, de úgyis megelőzött volna. A pálya határait érintő dolog csak olyasvalami volt, amivel elfoglalhattuk a csapatokat..."- mondta a folyamatos panaszkodásról.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Ő panaszkodott miattam, én panaszkodtam miatta. Ez vicces volt kívülről"- mondta "Végül megelőzött, három vagy négy alkalommal megszegte a határokat. Úgyis megelőzött volna, mert túl lassúak voltunk. A hatodik helyen vagyunk, nincs mit élvezni. Azt szeretem, ha az első helyért csatázhatok Sebastiannal, hogy megnyerjem a futamot. Túl messzire voltunk. Ausztriában a Williams ellen mentünk, 18 másodpercre voltunk a Mercedestől a futam végén. Itt nem volt meg a tempó. Jó kis csata volt, jót tett a shownak, de szerintem Ausztriában elégedettebbek voltunk, mint itt."

Alonso kapott egy 5 másodperces büntetést is, köszönhetően annak, hogy rosszul állt fel a rajtrácsra. "Trükkös volt. Nem voltam a pozíciómban, zűrös volt a formációs kör. Nem voltam biztos a pozíciómban; láttam a 77-est és a 7-est, majd próbáltam megtalálni a 14-est, ami az enyém. Próbáltam rükvercbe tenni, kétszer-háromszor, de nem sikerült. Hirtelen már ki is aludtak a lámpák, mehettem. Határozottan zűrös volt. Majd jöttek az első kanyarok, sok autó összeért, sajnos Kimi balszerencsés volt. Buktunk pár pontot, de remélem, Kimi jól van. Németországban újfent remek formában lesz. Még nem beszéltem vele, de a csapat azt mondta, jól van."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lauda: A háború még csak most kezdődik Hamilton és Rosberg között
Következő cikk Bottasból világbajnok lehet? Sir Frank Williams szerint igen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország