Alonso: "Vettel innentől nem hibázhat"

A McLaren spanyol sztárja meg van győződve róla, hogy Hamilton vált a bajnoki favorittá a szingapúri rajtbalesetet követően, ahol Vettel kiesett. A német kényes helyzetbe került.

A szingapúri rajtbalesetet követően Hamilton egy 28 pontos előnnyel távozott az ázsiai országból, miközben 3 ponttal a riválisa előtt érkezett meg. A Mercedes versenyzője idén még nem vezette a bajnokságot ekkora előnnyel, így sok szakértő szerint a bajnoki csata már el is dőlt a javára. 

Alonso is köztük van, hiszen véleménye szerint Vettel a Ferrari legjobb esélyét dobta el két héttel ezelőtt. A Sky Sports F1 kérdésére a spanyol kifejtette véleményét: "Szerintem a bajnokságban egy teljesen más helyzet állt elő, mint Szingapúr előtt volt. Akkor még fej-fej mellett álltak az élen. Most Lewis-nak egyértelmű előnye van."

"Vettel kényes helyzetbe került. Többet nem hibázhat, míg korábban más volt, hiszen mindketten egyforma helyzetben voltak. Lewis-nak most jobbak az esélyei, még akkor is, ha hat verseny még hátravan. Még bármi megtörténhet."

Ami pedig a szingapúri rajtbalesetet illeti, amit a stewardok versenybalesetnek ítéltek: "Ezt nehéz megítélni. Nyilvánvalóan nehéz az esős rajt, hiszen így közelebb kerülsz az ellenfeleidhez, míg ugyanakkor a látótávolság elég behatárolt, így nem tudhatod, ki hol van. Ezért sem hibáztathatunk senkit. A Ferrari ott eldobott egy esélyt, de több verseny is lesz még. Meglátjuk, mi fog történni."

Alonso vajon mit tenne Vettel helyében? "Ez a helyzettől függ. Amikor én vezettem a bajnokságot, és a pole-ból indultam, hogy megnyerjem a versenyt, akkor általában nem éppen a mezőny legjobb autója volt alattam. Vagyis nem tudom, milyen az, amikor a legerősebb autó van alattad."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Malajziai Nagydíj
Pálya Sepang International Circuit
Versenyzők Fernando Alonso , Sebastian Vettel
Csapatok McLaren , Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek