Alonso: „Vettel csodálatos munkát végzett idén, de majd meglátjuk, bajnok lesz-e a Ferrarival”

Alonso: „Vettel csodálatos munkát végzett idén, de majd meglátjuk, bajnok lesz-e a Ferrarival”

Fernando Alonso nem igazán hisz abban, hogy a következő években Sebastian Vettel bajnok lesz a Ferrarival.

2005 és 2006 bajnoka nagyon nagy reményekkel csatlakozott a Ferrarihoz, még 2010-ben. Rögtön az első évében bajnok lehetett volna, de drámai körülmények között mindent elbukott Abu Dhabiban.

Alonso hétről hétre erőn felül teljesített, de mindig volt egy Red Bull, vagy egy Mercedes, mely megakadályozta abban, hogy újra felérjen a csúcsra. 2012-ben szintén az utolsó futamon vesztette el annak a lehetőségét, hogy háromszoros bajnok legyen.

Ekkor már nagyon kezdett betelni nála az a bizonyos pohár, és végül úgy döntött, noha a szerződése még 2 évig érvényes volt, felbontja azt az olaszokkal és a McLaren-Hondához igazol. A helyét Vettel vette át Maranellóban.

„Még két évig volt érvényes a szerződésem a Ferrarival, de úgy döntöttem, hogy nem töltöm ki ezt az időszakot, és egy másik projektbe kezdek bele.” – kezdte Alonso a spanyol AS kérdésére.

//

Max Verstappen csúnyán elhallgattatta a "nagy" kritikusait! Game Over! fotó: dppi

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. november 28.

„Ez volt a lehető legjobb megoldás a részemről, még akkor is, ha az első évünk ilyen nehéz volt. Vettel egy csodálatos évet fut a Ferrarival, de majd a hatodik éve után visszakérdezek, miszerint bajnokságot nyert a csapatával, vagy sem?”

„Frusztráló tud lenni az, ha mindig a harmadik helyen fejezed be a bajnokságot. Ezek a kérdések pedig évről évre megismétlődnek, vagy épp az utolsó versenyig harcban vagy a címért.”

„A McLaren-Honda az egyetlen opció arra, hogy legyőzhessem a Mercedest. Majd a második év megmondja azt, hogy mennyire érte meg belevágnom ebbe a projektbe.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING