Alonso Verstappenről: „Ezt nem lehet tanítani!”

Rendkívül elismerően nyilatkozott Max Verstappenről az Alpine versenyzője, Fernando Alonso, aki szerint nem lehet tanítani, amire a holland pilóta képes a pályán.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

A 25. születésnapját múlt pénteken ünneplő Max Verstappen karnyújtásnyira van attól, hogy megszerezze a második Forma-1-es világbajnoki címét, ebben a cikkünkben szedtük össze, hogy mire van szükség ahhoz, hogy már Japánban világbajnok legyen.

A Red Bull holland pilótáját a szingapúri hétvégén a kétszeres világbajnok Fernando Alonso méltatta, aki kiemelte, hogy Verstappen kiemelkedően tud alkalmazkodni, és rögtön ráérez arra, hogy hogyan kell vezetnie – ezt pedig taníthatatlan képességnek tartja:

Még több F1 hír:

„Ezt nem lehet tanítani, saját magadból kell merítkezned ehhez. Vannak olyan pilóták, akiknek több időre van szükségük, ki kell elemezniük az adatokat, az egész pénteki napot végig kell elemezniük, és össze kell hasonlítaniuk az adataikat a csapattársukkal.”

„Ezeknek a versenyzőknek nagyon sok apró lépést kell tenniük ahhoz, hogy 100 százalékosan készen álljanak az időmérőre. És vannak olyan pilóták is, akik már az első szabadedzésen 100 százalékosan készen állnak.”

„Max ez utóbbi kategóriába tartozik, sőt mindig is ide tartozott, egészen a gokartos időszakától kezdve, szóval ez a tény senkit sem lephet meg” – fogalmazott a veterán spanyol a GPFans szerint.

Íme, a 2022-es Japán Nagydíj menetrendje hajnali kezdéssel!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Briatore: elégtelenre vizsgázott az FIA Szingapúrban
Következő cikk Újabb sorozatba csábítják Kimi Räikkönent?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország