Alonso: Versenyképes a Ferrari, de ez még nem jelent semmit

A Scuderia Ferrari spanyol bajnoka az első napot követően úgy nyilatkozott Barcelonában, hogy jelen helyzetben semmi biztos, noha az autója versenyképes.

Fernando Alonso

Az első két szabadedzés csupán arról szólt, hogy felkészítsük az autónkat a hétvégére és ellenőrizzük az új fejlesztéseinket. Ezek a 90 perces edzések általában erről szólnak, miközben természetesen a riválisaidat is szemmel tartod, de az időkből nagyon nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonnunk.

Én személy szerint mindig abból indulok ki, hogy milyenek az érzéseim a volán mögött. Egészen kényelmesen ülök most az autóban, ami versenyképesnek tűnik, de ez még mindig nem jelent semmit. Láthattuk azt, hogy mi történt Bahreinben, vagy korábban. Semmit sem vehetünk biztosra, hiszen bármi közbejöhet. Ez azonban egy olyan tényező, amit soha nem tudhatsz előre. Egyet tehetsz, a maximumot hozod ki magadból és az autódból.

Pozitívan tekintek vissza erre a két edzésre, hiszen a hosszabb etapokon az autó valóban gyorsnak tűnt. Sok olyan pozitívum van, mely bizakodásra adhat okot. A legfontosabb az, hogy minden simán ment és képesek voltunk sok adatot szerezni az autóról, a pályáról, valamint a gumikról. Most azonban nyugodtnak kell maradnunk és kielemeznünk az adatokat, hogy holnap a harmadik edzésen tovább tudjunk lépni.

Természetesen a célom az, hogy megnyerjem a futamot vasárnap, mely egy régi álmom. Ez olyasvalami, amit nagyon nehéz elérnem itt Barcelonában, de küzdeni fogok érte. Lehet rá lehetőségem, de szombaton többet tudunk majd. Sok tényezőnek kell bejönnie ahhoz, hogy ez sikerüljön. Az első két sorban kellene lennünk, mert itt még a DRS és a KERS segítségével is nehéz az előzés. Nem tudom, hogy hol állunk a többiekhez képest. Lehet, hogy mi vagyunk legelöl, de az is lehet, hogy csak a harmadik, vagy a negyedik sor a miénk. Kiderül.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING