Alonso: verhetnénk a fejünket a falba, helyette inkább tanulunk

Alonso: verhetnénk a fejünket a falba, helyette inkább tanulunk

Fernando Alonso szerint teljesen mindegy, hol végeztek ma, mert a nagydíjon utolsók lesznek, elég nagy hátránnyal. A kétszeres bajnok meglátása az, hogy a fejlesztések működnek, és nincs ennél fontosabb.

Alonso 15. helye alapból nem lenne olyan rossz, de ehhez jön még 25 hely és stop-and-go a futam elején. Ebből következik, hogy teljesen mindegy, mit értek el ma.

"Nagyon sok problémánk volt a hétvége folyamán, nem tudtunk annyit kint lenni, mint szerettük volna. Gondjaink voltak az időmérőn, de remekül végeztük a dolgunkat nehéz körülmények között"- mondta a spanyol versenyző a Q2 után.

"Az a cél, hogy teszteljük az autó fejlesztéseit. Eltérő konfigurációkkal mentünk, és az ment jobban, amelyiken fent voltak az újdonságok. Ez előrelépés. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz itt, sok a tennivaló, de legalább úgy tűnik, helyes irányba tartunk. A mai eredmény nem számít"- jegyezte meg. "Holnap utolsóként rajtolunk el, az első körökben le kell tölteni a büntetést, szóval nem számít, hogy a 12.,13., vagy harmadik helyen végzünk. Utolsó helyről rajtolunk holnap és hátrányban az utolsók is leszünk"- foglalta össze a kilátásokat.

"Ez a hét a tesztelésről szól"- mondta ismét Alonso. "Verhetnénk a fejünket a falba, vagy próbálunk sok mindent tanulni, így inkább a második megközelítést alkalmazzuk. Biztos vagyok benne, kívülről máshogy fest, de az a fontos, amit itt bent látunk, és az a legfontosabb, működnek a fejlesztések."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING