Alonso úgy látja, jó lóra tettek Abu Dhabiban a módosításokkal

Fernando Alonso megítélése szerint az abu dhabi F1-es pályán eszközölt változtatások javítani fogják az előzési lehetőségeket, és „örömmel” töltik majd el a versenyzőket.

Fernando Alonso, Alpine F1 in the Press Conference

Fernando Alonso, Alpine F1 in the Press Conference

FIA

A csütörtöki nap folyamán a Yas Marina vezetői felfedték, hogy egészen pontosan hogyan fog majd kinézni az aszfaltcsík átalakított verziója, amelyet a Forma–1 az idei szezonzáró alkalmával használni fog.

A változások része lesz, hogy a hosszú egyenes előtti hajtűkanyart és sikánt egyetlen balos kanyarrá alakítják, valamint a harmadik szektor eleje is jelentősen módosul, hiszen egy elnyújtott, döntött forduló veszi át a 90 fokos kanyarok helyét.

Alonso sajnos saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen nehéz is tud lenne az előzés a helyszínen, hiszen 2010-ben emlékezetes módon bukta el a bajnoki csatát Sebastian Vettellel szemben, amikor beragadt Vitalij Petrov Renault-ja mögé a futam túlnyomó részében.

Még több F1 hír:

Miután azonban látta a terveket, az Alpine versenyzője pozitívan áll hozzá az idei szezonzáróhoz, mert érzése szerint javulhat majd a futam képe Abu Dhabiban. „Láttam a terveket, és szerintem jók lesznek. Legalább próbálkoznak, és biztosítani próbálják, hogy jobb legyen a show. Szóval én örülök az ötletnek.”

„Jobb lesz, vagy legalábbis más lesz mindenkinek. Az mindig egy remek és örömteli pillanat, amikor egy pilóta először hajt ki a szabadedzésen egy új vonalvezetésre. Ilyenkor mindig új dolgokat próbál ki az ember, ami nagyszerű.”

„A másik pedig az, hogy az előzések szempontjából jobbnak kéne lennie, szóval miért is ne?” Az átalakítások már a nyár folyamán megkezdődnek, és bőven elkészülnek majd mindennel a december 12-i fináléra. A szervezők most úgy számolják, hogy a padlógázas megdöntött kanyarban olyan 250 km/h lesz majd a bemeneti sebesség.

Az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn elmondta, hogy a sorozat vezetői is teljes mértékben támogatták a módosításokat: „Mi is amellett vagyunk, hogy javuljon a pálya, a cél pedig a motorsportos élmény összképének javítása, beleértve az Abu Dhabi Nagydíjat, mind a résztvevők, mind pedig a nézők szempontjából.”

Hamilton szerint nem szabad rossz hozzáállással nekimenniük a mostani hétvégének

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már nem sokáig láthatunk két másodperces kerékcseréket? Az FIA szabálymódosításra készül
Következő cikk Leclerc esőmentes hétvégéket szeretne Ausztriában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország