Alonso úgy érzi ma jutott el pályafutása egyik csúcsára!

Alonso úgy érzi ma jutott el pályafutása egyik csúcsára!

A spanyol az ötödik helyet is megjárta az Amerikai Nagydíjon, végül azonban az autó miatt visszaesett a 11. helyre. Ennek ellenére nagy a boldogság a McLaren-Hondánál, és Alonso is nagyon elégedett a mai nappal.

Alonso lenyűgözően teljesített, mint mindig – legalábbis a McLaren-Honda képességeihez képest. Nagyszerűen rajtolt, de Massával összeértek, így defekttel ki kellett állnia a bokszba, és ezek után hihetetlen módon az ötödik helyig küzdötte vissza magát, amíg a Hondából el nem szállt az erő. Ahogy szokott. Végül 11. lett.

„A verseny maga jó volt, az hogy az utolsó helyről feljöttem az ötödik helyre, a pályafutásom egyik legnagyszerűbb futamává teszi az Amerikai Nagydíjat. Még mindig nem hiszem el, hogy a végeredmény így alakult.”

És mi is történt a verseny végén? „Igen, elvesztettem az erőt a motorból.”

Kár érte, pedig elvileg a spanyol autójában volt a frissített erőforrás. „Az erőforrás teljesítményéről hetek óta beszélünk. Eddig egy tizedről volt szó az egyenesekben, de a végén az erőforrás rángatózni kezdett, és valami elektronikai probléma lehetett. Ez nem ismétlődhet meg.”

„Azzal az érzéssel távozok a pályáról, hogy az elmúlt évek legjobbját nyújtottam, amit remélhetőleg a következő versenyeken meg tudunk ismételni.” – mint tudjuk a remény hal meg utoljára…

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING