Alonso úgy érezte, hogy „időt veszít” az F1-ben, mielőtt szünetre ment volna

A spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, hogy úgy érezte, időt veszít azzal, hogy a Forma–1-ben versenyez, mielőtt úgy döntött volna, hogy kivesz két év pihenőt, és inkább kipróbálja magát más szériákban is.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Alonso négy embert próbáló mclarenes szezon után fordított hátat a királykategóriának 2018 végén. Céljai között szerepelt ekkor, hogy megszerezze a motorsport tripla koronáját. Ehhez egészen közel is került, hiszen Le Mans-ban kétszer is diadalmaskodott, az Indy 500-on pedig tavaly is elindult, bár nyernie nem sikerült.

Emellett a Dakar-ralinak is nekivágott, valamint 2019-ben megnyerte a Daytonai 24 órás autóversenyt. Miután teljesítette néhány célját, és úgy érezte, hogy teljesebb versenyzővé vált, vissza akart térni az F1-be, erre pedig lehetőséget is kínált neki a Renault-ból Alpine-ná alakult istálló.

Alonsót ismét a visszatérésről és az elmúlt néhány esztendőről kérdezték. „Két dolog játszik nagy szerepet ebben. Az egyik, hogy érzésem szerint szükségem volt a két év kihagyásra, miután 18 szezont húztam le az F1-ben egyhuzamban, teljes odaadással. Egy ponton viszont túlságosan is sokat követelt már.”

Még több F1 hír:

„Más kihívások is voltak a fejemben, és úgy éreztem, hogy amíg azokat nem próbáltam meg, addig csak az időt veszítem a Forma–1-ben, főként az utolsó néhány szezon során. Most, hogy pár négyzetet már kipipáltam, szabadabban élvezhetem az itteni hétvégéket.”

A második tényező, amely segítette a visszatérését, az volt, hogy könnyedén tudott beilleszkedni az Alpine csapatába. Ez már a harmadik időszaka az enstone-i bázisú alakulattal, miután 2003-tól 2006-ig, illetve 2008-ban és 2009-ben is náluk ment.

„A csapat is fontos, és elképesztőnek találom őket. Az atmoszféra, a motiváció Enstone-ban és Viryben, a kemény munka, amelyet mindenki belerak, ahogyan megközelítjük a hétvégéket, ahogyan örülni tudunk a kis sikereknek is, és ahogyan hozzáállunk a rossz pillanatokhoz, ezek mind-mind fontosak. Ugyanabba az irányba húzunk, és ez remek érzés.”

Ebben Räikkönen is egyetért Hamiltonnal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: Verstappen nem vesz ki szabadnapot, mások viszont…
Következő cikk Gasly: ez a legnagyobb változás 2020-hoz képest az AlphaTauri számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország