Mi megmondtuk: Alonso felértékelődött, Button a szívére hallgatott

A GP-live Jósda sorozatában már év elején megpróbáltuk megjósolni, az egyes csapatok, illetve versenyzők hogy teljesítenek majd 2016-ban. Részben igazunk volt a McLarennel kapcsolatban.

A McLaren jóslatát ide kattintva érhetitek el.

Ahogy azt év elején is várni lehetett, a McLaren idén nem tudott csodák-csodájára az élre törni, de az vitathatatlan, hogy a wokingiak rengeteget fejlődtek. A megbízhatóság terén legalábbis mindenképp, hiszen míg 2015-ben a Honda még vicc tárgya volt a sorozatos motorcserék miatt, idén - bár a motorcserék teljesen nem maradtak el - a McLarenek sokkal megbízhatóbban muzsikáltak.

A brit-japán duó mindenképp előrelépett, és jövőre valószínűleg rendszeresen a TOP 10-ben szerepelhetnek majd - mindkét autójukkal. 

A csapat irányításában is egy nagyon komoly változás következett be, hiszen Ron Dennisnek távoznia kellett, az utódja pedig Zak Brown lett, aki biztos újabb lendületet ad a nagy múltú istállónak.

Fernando Alonso and Jenson Button, McLaren MP4-30 Honda

Alonso, Button? 

Alonso újabb elismeréseket gyűjthetett be idén, hiszen nem elég, hogy a viszonylag gyenge McLarennel többször is villantani tudott (akár a mezőny végéről felzárkózva is), most még a Mercedesnél megüresedő helyre is őt tartják az egyik legesélyesebbnek. Nem csoda, hiszen még mindig a mezőny egyik legjobbja. 

Button pedig a szívére hallgatott, és bár először úgy gondolta egy éves szabadság után még visszatér a mezőnybe, most már biztos benne, hogy neki elég volt a királykategóriából. A szezon végén mutatott érdektelenségét látva kijelenthetjük, hogy jól döntött. 

Légy részese valami nagy dolognak

Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Jenson Button
Csapatok McLaren
Cikk típusa BRÉKING
Címke fernando alonso, jenson button, mclaren