Alonso többé már nem a legjobb a Forma-1-ben… vagy csak nincs mivel villantani?

megosztás
hozzászólás
Alonso többé már nem a legjobb a Forma-1-ben… vagy csak nincs mivel villantani?
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2016. jan. 29. 13:24

Az örök vita, amit sosem ununk meg: vajon ki minden idők legjobb Forma-1-es pilótája? A kérdés rendkívül összetett, és valójában lehetetlen is megválaszolni. Túl sok tényező játszik szerepet. Gerhard Berger, a Forma-1 öreg rókája csak annyit tud mondani, hogy az elmúlt szezonok alapján hárman is kiemelkednek a mezőnyből: Vettel-Hamilton-Alonso.

Jó-jó, persze hárman kiemelkednek, de akkor már nem Alonso a legjobb? „Három éve mindenki azt mondta, hogy Ő a legjobb pilóta. Többé erre már nem fogadnék. Egy ideje, már nem villantott, nem tudott – nem volt mivel – és így elfelejted, hogy valójában milyen erős. Néhány kijelentés még mindig érvényes rá, de ez már kevés.”

Azt mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy sem a Ferrari 2014-es gépe, sem a McLaren-Honda tavalyi MP4-30-a nem feleltek meg ahhoz, hogy a spanyol valami rendkívülit mutasson a pályán. Ami pedig Alonso ferraris időszakát illeti: „Rossz személy volt a Ferrari számára, nem a megfelelő, hiszen neki egy sajátos munkamódszere van.”

A megfelelő ember tehát Vettel: „Schumacherhez hasonló a módszereket illetően, és ez tökéletesen illik a Ferrarihoz. Ezt már bizonyos módon meg is tapasztaltam, amikor velük dolgoztam, de sehol sem voltam Laudához, Schumacherhez vagy Vettelhez képest. Ha a Ferrarinak van valakije, aki mutatja az utat, az olasz vérmérsékletükkel mindent jól tudnak menedzselni.” – tette hozzá Gerhard Berger a német AMuS előtt.

A kétszeres spanyol világbajnok menedzsere vagy a McLaren ezt a kérdést még egészen máshogy látja...

Következő Forma-1 cikk
A Forma-1-es kiscsapatoknak komoly gondot okozhat, hogy a 2017-es szabályok még nem véglegesek!

Előző cikk

A Forma-1-es kiscsapatoknak komoly gondot okozhat, hogy a 2017-es szabályok még nem véglegesek!

Következő cikk

Nagyon komoly munkálatok zajlanak a Toro Rossónál: közel 500 ember van rajta az ügyön!

Nagyon komoly munkálatok zajlanak a Toro Rossónál: közel 500 ember van rajta az ügyön!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás , Gerhard Berger
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING