Alonso távozásával romokban az Alpine, Gasly tanácstalan
Egyelőre nem tudja betölteni a Fernando Alonso távozásával keletkezett űrt Pierre Gasly az Alpine-nál. A francia istálló rémálomszerű szezonkezdésen van túl.
Pierre Gasly az első két futam után még reménykedve várta a folytatást, hiszen a két 9. helyének köszönhetően szorgosan gyűjtögette a pontokat. Sokáig úgy tűnt, hogy Ausztráliában szintet léphet a francia, ám ahelyett, hogy a legjobb hat között zárt volna, a csapattársának ütközött, így az Alpine pont nélkül távozott a harmadik fordulóról.
Innen mintha egy negatív spirálba került volna Gasly, akinek felgyulladt a motorja Bakuban az első szabadedzésen, majd további technikai és apróbb vezetői hibák hátráltatták. A francia végül az Azeri Nagydíjról is pont nélkül maradt, így jelenleg a megszerzett 4 egységével az egyéni pontverseny 14. helyén áll.
„Nagyon gyorsan tovább kell lépnünk erről a versenyhétvégéről, mert nagyon rosszul sikerült” – vélekedett Gasly Baku után. „Nagyon messze van attól, amit idén eddig mutattunk. Meg kell értenünk, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő.”
„Egyértelműen nem ott vagyunk, ahol harcolni szeretnénk, és ahol harcolnunk kellene, szóval meg kell értenünk és gondoskodnunk kell arról, hogy a jövőben ne teljesítsünk ilyen módon gyengén. Most már a jövő hétvégére kell koncentrálnunk.”
Nem túl rózsás Ocon helyzete sem, aki szintén négy egységet gyűjtött, amivel egy hellyel előzi meg a tabellán Gaslyt. Innen már csak felfelé vezethet az út az Alpine számára…
A Red Bull bemutatta az új festését, amelyet a Miami Nagydíjon használnak…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.