Alonso szívesebben lenne más helyzetben: Bahrein nem fekszik az F14T-nek

Alonso szívesebben lenne más helyzetben: Bahrein nem fekszik az F14T-nek

Fernando Alonso nem tagadja, jobban örülne, ha az élen harcolhatna a Ferrarival, és végre tényleg versenyképesek lennének. A kétszeres bajnok spanyol azzal is tisztában van, a bahreini pálya nehéz helyzetbe hozza az idei gépet.

A Ferrari ismerős helyzetben találta magát az év elején, pedig remélték, végre kezdettől fogva harcban lehetnek. "Szívesen lennénk másik pozícióban, nyernénk versenyeket, lennénk versenyképesek, állnánk a dobogón"- mondta az oviedói. "Próbálom a legjobbat nyújtani, és javítani azon, amit Malajziában végeztünk. Ez a hétvége nehéz lesz, köszönhetően a pálya karakterisztikájának, ami remek trakciót követel meg a szűk kanyarokból történő kigyorsítások alatt, amit hosszú egyenes követ. Ez némileg gyenge pontunk ezeken a korai futamokon. A legjobbat fogjuk tenni, és majd látjuk, mi lesz a végeredmény"- jelentette ki.

Alonso megjegyezte, valóban "aggódnak a fékezés alatti stabilitás miatt". Ez olyasmi, ami már a szezon elejétől kezdve gondot okoz, különösen Räikkönen számára. A 2007-es bajnok autójára is új, személyre szabott fejlesztések érkeznek az utolsó pillanatban.

"Szahír nagyon sokat követel a fékezések terén. Kimi nem volt túl boldog a tesztek alatt, és majd próbálkozni fogunk - remélhetőleg az első futamokon elvégzett változtatások révén jobb lesz. Jó teszt lesz arra, hogy lássuk, jó úton haladunk-e vagy sem."

Ami a Mercedes dominanciáját illeti, már ismerős ellenérvekkel állt elő. "Sok éven keresztül láthattuk, hogy az autó, amelyik dominál a szezon elején, az nem dominált a második felében, vagy akár már az első harmadban sem. Szóval várjunk, mivel még csak két futamon vagyunk túl."

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING