Alonso szerint repülőgép-hajtómű sem segítene a Manoron

megosztás
hozzászólás
Alonso szerint repülőgép-hajtómű sem segítene a Manoron
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. okt. 9. 7:30

Fernando Alonso nem tart attól, hogy a Manor F1 Team komoly előrelépést fog produkálni jövőre a Mercedes HPP erőforrásai révén. A kétszeres bajnok rendesen helyre tette a brit kiscsapatot.

A Manor múlt héten jelentette be, hogy jövőre váltanak, és a Mercedes friss motorjaira cserélik le a Ferrari egy éves egységeit. Ehhez jön még a Williams váltója, a hátsó traktus, és a futómű egyes elemei. Mindez akár rossz hír is lehet a McLarennek, mely jelenleg a tabella végén található a Manor társaságában. Persze a McLaren nem tekint riválisként a kiscsapatra, előre tekintenek. Alonso is.

„Egy repülőgép motorját is betehetik az autóba, akkor sem lesznek előrébb”- foglalta össze a lényeget a Manorról a Skynak. Abban „100 százalékig biztos”, hogy a McLaren az egyik élmenő autó lesz jövőre.

Alonso erősködött, nem aggódik, hogy a Manor "bevásárlása" és a Haas érkezése miatt az utolsók lehetnek jövőre. „Zéró. Semmi. A McLaren az egyik top autó lesz a mezőnyben jövőre, ez 100 százalékig biztos. Minden tiszteletem a Manoré, de szerintem egy repülőgép-motort is betehetnek az autóba, akkor sem lesznek sokkal előrébb”- hangzott a teljes érvelés.

UPDATE: A Manor Twitteren reagált Rachel Brookes mondataira, aki a Sky riportere. „Egy időre most ennyiben hagyjuk ezt a kijelentést. Bőven lesz időnk megbeszélni, amikor jövőre garázsszomszédok leszünk”- írta a csapat.

Következő Forma-1 cikk
Nagy hátraarc a Ferraritól: csak a Toro Rossónak adnának motort, a Red Bullnak nem

Előző cikk

Nagy hátraarc a Ferraritól: csak a Toro Rossónak adnának motort, a Red Bullnak nem

Következő cikk

2011-ben Vettel ezen a napon lett minden idők legfiatalabb kétszeres bajnoka

2011-ben Vettel ezen a napon lett minden idők legfiatalabb kétszeres bajnoka

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING