Alonso szerint rá kell jönnie az Alpine-nak, mitől volt ennyire jó alatta az autó a katari időmérőn

Miután az idei legjobb időmérős eredményét érte el, Fernando Alonso szerint meg kell értenie a csapatának, mitől kerültek hirtelen a rajtrács 3. sorába.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az Alpine és az AlphaTauri szoros csatát vív a konstruktőri bajnokság 63. helyéért – és bár az idei év legnagyobb részében az olaszok rendelkeztek a gyorsabb autóval, Katarban az Alpine is elkapta a fonalat, és mindkét autójukkal bejutottak a Q3-ba.

Fernando Alonso pedig az idei legjobb időmérős eredményével az 5. helyre kvalifikálta magát – a rajtrács kialakítása miatt pedig előnyben is lesz a koszos belső íven rajtolókkal, így Pierre Gaslyval szemben is, aki a 4. helyről várhatja majd a lámpák kialvását.

„Eddig az egész hétvégénk jól alakult, jó volt vezetni az autót, és jó a pálya is. Azt mondtam a srácoknak, hogy itt tudnék lenni egész éjjel – csak tankoljanak meg, és reggel a pályán vezetve fogom fogadni őket” – mondta többek között a Motorsport.com-nak Alonso.

 

„Úgy tűnik, egyes pályák jobban fekszenek nekünk – Isztambul, Szocsi, (Katar), eléggé hasonlóak a pályák tulajdonságai, szóval rá kell jönnünk, hogy mi hiányzik az ilyen teljesítményhez a többi helyszínen.”

„Jó, hogy így alakult a szombati napunk, de mindent ki kell majd hoznunk ebből a rajtpozícióból, mert a pontokat holnap osztják. Nem tudjuk még, hogy hány kiállásra kell számítanunk, mindenkinek új ez a pálya, nem áll a rendelkezésünkre annyi adat, mint általában, szóval rengeteg kérdés van még a holnapi nappal kapcsolatban – az azonban biztos, hogy jobb megválaszolni ezeket a kérdéseket az 5. helyről, mint a 15-ről. Carlos veszélyes lesz a közepeseken rajtolva, ahogyan Checo is, aki szabadon választhatja meg, milyen gumit szeretne.”

Horner: „Holnap az első 400-500 méter döntő lehet“

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari megerősítette: ezért esett ki Leclerc váratlanul az időmérőről
Következő cikk Bottast és Sainzot is beidézték a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország