BRÉKING

Alonso szerint pontokat szerezhet vasárnap a lassú McLaren-Hondával

Fernando Alonso alatt továbbra sem versenyképes a McLaren-Honda, de a spanyol úgy véli, vasárnap ott lehet a pontszerzők között.

Mint ismeretes, ezen a hétvégén Alonso a Honda továbbfejlesztett motorjával körözget Austinban, míg a brit csapattársa a régebbi specifikációt kapta meg az alkatrészek hiánya és a lassabb gyártási folyamat miatt.

Noha szombaton a harmadik szabadedzésen mindenkinek megvolt a lehetősége arra, hogy villantson valamit az esőben, a McLaren ezen körülmények között is lassúnak tűnt.

„Idén ez az utolsó olyan helyszín számunkra, ahol a legtöbb esélyünk lehet a pontszerzésre. Úgy vélem, hogy lehetséges mindez, feltéve, ha a körülmények hasonlóak maradnak.” – fogalmazott Alonso, aki szerint igenis versenyképesek lehetnek esős feltételek mellett.

„Pontosan nem tudnám megmondani azt, hogy milyen eredményt érünk majd el, de szerintem közel leszünk a pontszerzéshez. Ez egy olyan pálya, ami jobbak fekszik nekünk, mint a korábbiak, és esőben a különbségek is kisebbek az autók között, így már nagyon várom a vasárnapot.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Leghamarabb 2017-től jöhetnek a zárt pilótafülkék a Forma-1-ben! Az FIA nagyon akarja a dolgot... fotó: dppi

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. október 24.

„Az autóban ülve magabiztosan érzem magam, még akkor is, ha nem tudtam túl sokat kint lenni a pályán és az eredmények nem feltétlen azt mutatták, hogy gyorsak lehetünk.”

„Remélem, hogy a vasárnapi időmérőn már pályára gurulhatunk és megmutathatjuk, hogy mit érhetünk el. Szerintem most jobb lehetőségünk van erre, mint eddig.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Három zárt pilótafülkét tesztelnek a Forma-1-ben
Következő cikk Rosberg nyugodt, szerinte legyőzheti Hamiltont Austinban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország