Alonso szerint a Ferrari nem fogja hagyni Leclercet a bajnoki címért harcolni

Fernando Alonso nem hisz abban, hogy a következő évben Sebastian Vettel mellett bárkinek is lesz esélye arra, hogy megakadályozza Lewis Hamilton hatodik bajnoki címét.

Fernando Alonso, McLaren

Fernando Alonso, McLaren

Manuel Goria / Motorsport Images

Egyelőre az ötödik sincs meg, legalábbis hivatalosan, de kisebb csoda kellene ahhoz, hogy ne Hamilton érjen fel a csúcsra, 2018-ban is. Négy versennyel a szezon vége előtt közel 70 pont az előnye Vettel előtt, aki formán kívül van, és ugyanez igaz a Ferrarira is. A Mercedesnél pedig minden stimmel, így csak az lehet a kérdés, hogy Hamilton Austinban vagy még Mexikóban lesz ötszörös világbajnok.

Még több F1 hír:

A 2019-es szezonban hasonlóak lesznek a szabályok, így adott esetben a Ferrarinak újra lehet esélye a Mercedes ellen. Kérdés, hogy a párosuk elég erős lesz ehhez, mert Hamilton egy ideje megállíthatatlan, és nagyon nagy motivációt jelenthet számára az, hogy hamarosan utolérheti Michael Schumachert.

Maranellóban sok a kérdőjel, és nemcsak Vettelt illetően, akiről már azt írják, hogy a szerződése vége előtt elküldhetik, ha jövőre is csalódást okoz. Leclerc mindössze egy szezonnal a háta mögött veszi át Kimi Räikkönen helyét, és ne feledjük, eddig csak Marcus Ericssont győzte le. A tehetsége megkérdőjelezhetetlen, de azt senki sem tudja, hogy mindez mire lesz elegendő a Ferrarinál, ahol már a bajnoki címért kellene harcolnia.

Alonso, aki 2010-ben és 2012-ben is az utolsó pillanatokban bukta el a bajnokságot a legendás olasz alakulattal, Austinban azt mondta, nem hisz abban, hogy Bottast és Leclercet hagyni fogják versenyezni Hamilton, valamint Vettel ellen.

"Csak Lewis vagy Sebastian nyerheti meg jövőre a bajnokságot, akárcsak idén." - kezdte Alonso, aki a következő évtől már nem fog az F1-ben versenyezni.

"Nem hiszem, hogy más csapatok elég gyorsak lesznek ahhoz, hogy megnyerjék a bajnokságot, és azt sem, hogy a második pilótáiknak engedni fogják a harcot."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elmarad a Toro Rosso nagy fejlesztési csomagja
Következő cikk Éles körülmények között is tesztelhetik a fordított rajtrácsot az F1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország