Alonso szerint Kvyat kicsit agresszív volt, az orosz úgy látja, a ferraris fordult rá

Alonso szerint Kvyat kicsit agresszív volt, az orosz úgy látja, a ferraris fordult rá

Fernando Alonso szerint kicsit agresszívan vezetett az orosz újonc, de Daniil Kvyat nem is érti, hogyan lehetne következménye a dolognak. A spanyol versenyző úgy véli, pozitívum a negyedik rajthely.

Alonso és Kvyat a Q2-ben ütközött, amikor a Toro Rosso belül próbált meg elfordulni az F14T mellett, de Alonso tartotta az ívet, aminek koccanás lett a vége. Az F14T bal első felfüggesztése megadta magát, de a szerelők még a Q2 alatt megoldották. A kétszeres bajnok vissza tudott menni a pályára, végül bejutott a Q3-ba.

"Nem láttam, hogy érkezik, és nyilvánvalóan kicsit agresszíven vezetett egy kivezető körön, különösen ilyen látási körülmények között. Szerencsések voltunk, hogy össze tudtuk rakni az autót, és a szerelők fantasztikusan dolgoztak"- mondta Alonso. "El kell mondanom, az autó nem volt teljesen megszerelve, mivel jobbra nagyon könnyen fordult, balra meg nehezen. Nagyon furcsa volt vezetni, de elég ahhoz, hogy befejezzük az időmérőt."

"Nagyon elégedett vagyok ezzel az időmérővel; valószínűleg ez a legnagyobb mosoly az arcomon egy negyedik helyért a karrierem alatt. De nem elég, következő alkalommal jobban kell csinálni. El kell kerülni mindenféle incidenst, ami pozícióba kerülhet. Holnap megpróbálunk mindent összerakni, és nyomjuk majd. Most jobb pozícióban vagyunk"- mondta.

Kvyat, ellentétben Alonsóval, nem így látja a helyzetet. "Elég zűrös volt az időmérő. Nagyon sok történés volt. Ez egy jó kiindulási pont holnapra"- mondta a Skynak. "Majd meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények, most lehetetlen megjósolni." Majd az ütközés. "Semmi különös. Csak egy kontakt. Nagy volt a vízfüggöny, belülről jöttem, és nem látott engem, nekem jött. Nem tudom, hogyan büntethetnének meg. Nem hiszem."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniil Kvyat , Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING