Alonso szerint Hamilton „mindig panaszkodik”

Fernando Alonso úgy érzi, Lewis Hamilton „mindig panaszkodik” valamire, miután a brit a Magyar Nagydíjon kifejezte nemtetszését spanyol ellenfele védekezésével kapcsolatban.

Alonso szerint Hamilton „mindig panaszkodik”

A verseny utolsó 15 körében a negyedik helyért zajlott csata két elképesztő pilóta között, ezért nem is kellett csalódnunk. Alonso mindent megpróbált, hogy maga mögött tartsa Hamiltont, és ezzel lényegében megmentse csapattársának, Esteban Oconnak a futamgyőzelmet.

Hamilton többször is próbálkozott az előzéssel, de Alonso sikeresen vette az akadályokat a 2-es és a 3-as kanyarban, valamint felfelé a Mansell fele. A britnek nagyjából tíz kör kellett ahhoz, hogy túljusson korábbi csapattársán, miután az elfékezte magát az 1-es kanyarban, így Hamilton belül el tudott menni.

Még több F1 hír:

Ő azonban nem volt valami boldog Alonso védekezése miatt, és ennek a rádióban is hangot adott. Egyszer még kicsit talán össze is értek, ez pedig már túl sok volt a hétszeres bajnoknak, aki a Mercedesnek mondta is, hogy „ilyen tempónál” Alonso védekezése „veszélyes” volt.

A spanyol ugyanakkor nem látott kivetnivalót aznapi teljesítményében: „Lewis mindig panaszkodik. Én nem hallottam semmit az FIA-tól, szóval gondolom rendben volt” – nyilatkozta a holland Ziggo Sportnak.

„Nem tudtam, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy Esteban megtartsa a vezetést, de már közel voltunk a végéhez, ezért megpróbáltuk tartani a pozíciót, de a végén már nem volt lehetséges. Lewisnak remek volt a tempója az utolsó körökben, szóval nem volt elég.”

 

„Őszintén szólva én úgy látom, hogy Lewis kis hibákat vétett az utolsó két kanyarban. Nagyon komoly volt a tempója, ezért nem kéne, hogy nyolc körbe teljen, mire előzöl ekkora sebességfölénynél.”

„Utána viszont változtatott néhány íven, és így Carlost már rögtön a következő körben meg tudta előzni. Nem volt olyan nehéz, de négy-öt körbe került neki, mire kitalálta, hogyan oldhatná meg, én így gondolom.”

„A csapat számára természetesen elképesztő ez a siker. Az első rajtnál szerencsénk volt, de máskor meg balszerencsések voltunk, szóval nem fogunk bocsánatot kérni emiatt.”

Az Aston fellebbez Vettel kizárása ellen

megosztás
hozzászólás
Ocon nem érezte magát „rozsdásnak”, miközben első győzelméért ment 2015 óta
Előző cikk

Ocon nem érezte magát „rozsdásnak”, miközben első győzelméért ment 2015 óta

Következő cikk

A Ferrari szerint a hibázó riválisoknak kellene állni a baleset kárait

A Ferrari szerint a hibázó riválisoknak kellene állni a baleset kárait
Hozzászólások betöltése