Alonso szerint gyorsabbak voltak az Astonnál, de még Cunodánál is

Fernando Alonso és Esteban Ocon egyetértett abban a futam után, hogy Austin egy nagyon speciális versenyhelyszín volt, amellyel nem sikerült maradéktalanul megbirkózniuk, ugyanakkor a spanyol szerint a fő riválisaiknál még itt is gyorsabbak voltak.

Fernando Alonso, Alpine F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az elmúlt két futamon nem jött ki a lépést az Alpine-pilótáknak, akiknek be kellett érniük mindössze 1 ponttal ezeken a versenyeken, a kétszeres világbajnok szerint azonban a tempójuk ennek ellenére megvolt, akár Amerikában is odaérhettek volna a TOP10-be.

„Remélhetőleg találunk majd válaszokat” – mondta Alonso a csalódást keltő USA Nagydíj után. „Azt hiszem, a versenyen az autó sokkal jobb volt, versenyképesebbnek éreztem magam, egyértelműen gyorsabb voltam az Alfa Romeónál, az Aston Martinnál, sőt még Cunodánál is.”

„A szabadedzéseken nem voltunk olyan gyorsak, mint a futamon, szóval a verseny szép előrelépés volt, de még mindig nem olyan jó, mint Szocsiban vagy Törökországban, szóval tovább kell elemeznünk.”

"Valószínűleg a bukkanók miatt is lehet, a felfüggesztés nagyon speciális, amit itt Austinban használunk, ez a pályának a jellegzetességei miatt van, szóval ez olyasmi, amit nem sikerült jól megoldanunk, és megpróbáljuk elemezni, hogy Mexikóban a legjobb formánkat hozzuk.”

Még több F1 hír:

Fernando Alonso csapattársa, Esteban Ocon sem volt boldog a futam után, ugyanis a kiesése előtt még a mezőny hátsó felében autózókat sem volt képes maga mögé utasítani. „Nem számítottunk arra, hogy ennyire küzdelmes lesz” – ismerte el a francia. „Elég keményen meg kellett küzdenünk az autóval az edzéseken, de minden szakasz után jó fejlődést értünk el.”

„A kvalifikáció nem volt olyan jó, mint amit reméltünk, de sokat javítottunk az FP1-hez képest, a versenyen pedig ismét nagyot küzdöttünk. Elemeznünk kell, és erősebben kell visszatérnünk. De ez egy különleges pálya, azt mondanám, hogy a versenyhelyszín nagyon durva az összes többi helyhez képest. Eléggé huplis. Szóval sok szempont van, amit meg fogunk vizsgálni.”

A Haas nem éppen Amerika gyöngyszeme, de ez őket nem zavarja

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy kanyarig tartott Bereznay versenye Spában
Következő cikk Vergne: Marko cserélt le Verstappenre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország