Alonso szerint „erőből” is megérdemelték volna a dobogót Szocsiban

Fernando Alonso úgy érezte, egy dobogós helyezés is kinézett neki a kaotikusra sikerült Orosz Nagydíjon, de végül be kellett érnie a hatodik hellyel, amely szintén nem egy rossz eredmény.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A kétszeres bajnok a harmadik sorba kvalifikálta magát szombaton, és a futamon is szépen tartotta pontszerző helyezését, egy ponton pedig a harmadik helyen is haladt, és úgy nézett ki, talán összejöhet neki egy régen várt pódium.

Utána viszont érkezett az eső, és Alonso elmondása szerint ők egy picikét későn reagáltak erre, így mire átváltottak intermediate-re, addigra néhányan már megelőzték, ezért futott be „csak” a hatodik pozícióban.

„Hatodikak lettünk, de úgy gondolom, a harmadik jobban tükrözi a mai teljesítményünket. A végén minden a szerencsén múlt, amikor megjött az eső. Igazából egyenlő volt azzal, mintha egy érmét dobtunk volna fel” – mondta az Alpine futamot követő értékelésében.

Még több F1 hír:

„Néhány autó egy körrel korábban állt ki, én pedig harmadik voltam, amikor nagyon rákezdett. Lehetetlenség volt megjósolni. Ennek ellenére a hatodik is jó eredmény és megérdemeltük ezt. Versenyképesek voltunk végig, szóval sok pozitívumot vihetünk magunkkal.”

Érdekes módon az orosz hétvége elején még arról beszélt Alonso, hogy érzése szerint csak egy nagyon kaotikus futamon lehet esélye a dobogóra, máskülönben a hatodik és hetedik helyek jelenthetik a reális maximumot.

Oroszországban azonban már a káosz előtt is majdnem megvolt neki a harmadik hely, így talán mégsem volt olyan messze attól, hogy elérje egyik idei célját. Az F1.com-nak később már így nyilatkozott: „Remek tempónk volt. Tudtuk tartani a lépést Perezzel az első etapon, az első kerékcsere után pedig Verstappent is megelőztük.”

„Az autó szinte repült, és szerintem többet érdemeltünk ennél. Tényleg azt hittem, hogy az első dobogó elérhető, és mindez erőből, nem pedig a szerencse miatt – csak a puszta sebesség révén” – mondta a spanyol talán némileg azért túlozva. Ennek ellenére viszont az biztos, hogy Alonso ismét remekül teljesített, miközben márkatársa, Esteban Ocon elveszett a mezőnyben.

Hill szerint Bottas megint gyengén teljesített

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A kép, ami megmutatja, mekkora káosz volt az Orosz Nagydíj utolsó 6 körében
Következő cikk Russell Norris helyzetéről: Akár kiállsz, akár maradsz, te vagy a vesztes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország