Alonso szerint érdekes futamok jönnek a McLaren számára

Alonso szerint érdekes futamok jönnek a McLaren számára

Egyrészt azért, mert a Spanyol GP hazai menet lesz, Monacóban pedig annyira nem érvényesül a teljesítménybeli hátrány. Fernando Alonso részben örül, részben nem a mai futam után.

Alonso a 11. helyen ért célba Bahreinben, de csapattársa nem jutott el a rajtrácsig, ahogy korábbi helyettese, Magnussen sem Ausztráliában. "Vegyes érzéseim vannak"- mondta Alonso a Sky Sportsnak.

"Ami engem illet, jó, mert célba értem, többet tanultam az autóról, tapasztalatot gyűjtöttem, de másik oldalról Jenson nem rajtolt el, hiányoznak azok az információk. Szomorú a srácoknak, a szerelőknek, neki. Sok mindent kell elvégezni, három fontos hét következik"- mondta a kétszeres bajnok.

//

Szóljon hangosan az ének! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 19 April 2015

"Fokozni kell a teljesítményt, a megbízhatóságot. Optimista vagyok a jövőt illetően, mert a lépések a helyes irányba visznek minket, de reálisan látjuk, hogy még sok mindent kell megcsinálni"- jelentette ki.

"Az autó minden hétvégén jobbnak érződik. Ma versenyképesek voltunk, a Sauber előtt végeztünk. Harcoltunk a Toro Rossóval és a Red Bull-lal; határozottan tettünk egy lépést, de sok mindent kell helyrerakni. Az elkövetkező hetek fontosak lesznek, hogy fokozzuk a teljesítményt. Spanyolország a hazai futamon, Monacóban nem számít annyira teljesítmény; érdekes futamok jönnek, koncentrálni kell és maximalizálni őket."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING