BRÉKING

Alonso szerint beszédes, hogy Raikkönen 45 másodperccel ért mögötte célba Szingapúrban: Megalázó vereség lehet ez a „Jégember" s

Fernando Alonso egy újabb fontos statisztikai adatra hívta fel a rajongók figyelmét, miszerint Kimi Räikkönen 45 másodperccel ért mögötte célba a Szingapúri Nagydíjon.

A spanyol világbajnok úgy tűnik, hogy Felipe Massa után 2007 bajnokát is csúnyán el fogja verni a Ferrarinál házon belül. A Szingapúri Nagydíjat követően Alonso 133 ponttal a neve mellett a 4. helyen áll, míg Räikkönen a 11. pozícióban csak 45 egységet birtokol. Ez szép lassan 100 pontos különbséget jelenthet, amire senki sem számíthatott.

Räikkönen mellett szól, hogy az autó nem az ő kívánságai szerint épülhetett meg a késői csatlakozása miatt, valamint több technikai hiba sújtotta eddig. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy Kimi rendkívül tapasztalt versenyző, dolgozott már együtt a Ferrarival és fél év is kevés volt számára arra, hogy alkalmazkodjon az új technikához.

Legutóbb Szingapúrban mért komoly vereséget a spanyol a finn „Jégemberre”, aki csak 8. lett 60.6 másodperces hátrányban az első helyezett Lewis Hamilton-hoz képest. 2005 és 2006 bajnoka a 4. helyen ért célba 15.3 másodperces hátrányban.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Kényelmesen éreztem magam az autóban, addig a csapattársam 45 másodperccel mögöttem ért célba.” – mondta Alonso a La Gazzetta dello Sport kérdésére.

Eleinte úgy tűnt, hogy ez egy lényegesen jobb hétvége lehet Kimi számára, mint a korábbiak, és az időmérőn talán le is győzhette volna a csapattársát, ha nem hal be alatta a technika. A futamon azonban teljesen eltűnt a finn, aki sokat szenvedett a forgalomban és a gumikkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mindig valami más megy tönkre a Mercedesnél: jó lenne a kivételeket is megragadni
Következő cikk Massa soha nem fogja elfelejteni a „megbundázott” Szingapúri Nagydíjat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország