Alonso szerint a McLaren kasztnija nagyon durva, csak hát a Honda motorja…

Alonso szerint a McLaren kasztnija nagyon durva, csak hát a Honda motorja…

Fernando Alonso szerint az új McLaren-Honda kasztnija nagyon jól sikerült, de a motor egyértelműen visszafogja a csomagot.

A wokingiak továbbra is vért izzadnak a japánokkal, hogy előrébb kerüljenek a mezőnyben. A legutóbbi versenyhétvége jól sikerült a csapat számára a Magyar Nagydíjon, hiszen mindkét pilótájuk pontot szerzett, miközben Alonso például az 5. helyen ért célba.

Ez persze normál körülmények között biztosan nem sikerült volna a csapatnak, de most már láthatóan vannak bizonyos pontok, melyek fejlődést mutatnak.

2005 és 2006 bajnoka a McLaren hivatalos honlapján úgy nyilatkozott, hogy a kasztni különösen erős.

„Továbbra sem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk, de a magyarországi eredményünk azt mutatja, hogy jó irányba haladunk.”

„Megmutattuk a világnak, hogy képesek vagyunk a pontokért harcolni, és nagyjából sikerült elérnünk azt, amit terveztünk.”

„Összességében egy gyönyörűen kiegyensúlyozott kasztniról beszélhetünk. A szezon eleje óta ez az érzésem. Nagyon várom már a folytatást, és úgy gondolom, nagyon előrelépéseket fogunk látni.”

A McLaren az első 10 versenyen mindössze 17 pontot gyűjtött össze, és ezzel a konstruktőrök bajnokságában a 9. helyen áll.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING