Alonso szerint a McLaren kasztnija már most jobb, mint a Ferrarié

megosztás
hozzászólás
Alonso szerint a McLaren kasztnija már most jobb, mint a Ferrarié
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. máj. 15. 10:38

A spanyol világbajnok biztos benne, hogy a kasztnijuk nagyon erős, és többek között a Ferrari előtt van.

A McLaren tavaly egy siralmas évet zárt a Hondával, és az idei év sem lehet sokkal jobb, bár az előrelépések nyilvánvalóak. Ha így folytatják tovább, akkor akár meglepetést is okozhatnak, de rendkívül óvatosan kell kezelniük a teljesítményüket.

Barcelonában egy jelentős módosításokon átesett autóval gurultak pályára és Fernando Alonso rögtön ott tudott lenni a Q3-ban, ami jó előjel. A Honda motorja még mindig komoly hátrányt jelent, de a spanyol úgy véli, hogy a kasztnijuk már jobb, mint például a Ferrarié.

„A kasztnink jobb, mint ami a Ferrarinak van. Jobb helyzetben vagyunk ezen a területen, mint néhány versenytársunk. Ez sokaknak meglepő lehet, de számunkra nem.” – mondta határozottan Alonso a barcelonai paddockban.

„A Williams, a Force India és a Ferrari kasztnija is gyengébb a miénknél, de ők egyelőre erősebb motorral dolgoznak. A harmadik szektorban mutatott tempónk jól jelzi azt, hogy milyen jó a kasztnink, és közvetlen ott vagyunk a Mercedes, valamint a Red Bull mögött.”

„Persze ezzel nem elégszünk meg, mivel világbajnokok akarunk lenni, de jó úton haladunk előre. Ez most egy kisebb mérföldkő a hosszú úton. A következő cél az, hogy rendszeresen pontszerzők legyünk, majd végül meghódítsuk a dobogót.”

„Tényleg úgy gondolom, hogy a helyes irányban haladunk előre és a fejlődés folyamatos, ami tükrözi az eredményeket is. Az út azonban hosszú a rajtelsőségig, de mindig jó, ha ott vagy a legjobb 10-ben és ez most sikerült. Hamarosan nagyobb eredményeket fognak látni tőlünk.”

Következő Forma-1 cikk
Spanyol Nagydíj 2016: Kövesd ÉLŐBEN a futamot Barcelonából (14:00)

Előző cikk

Spanyol Nagydíj 2016: Kövesd ÉLŐBEN a futamot Barcelonából (14:00)

Következő cikk

Újabb változat fejvédelemre: titán és golyóscsapágy az új Halóban

Újabb változat fejvédelemre: titán és golyóscsapágy az új Halóban

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING