Alonso szerint a McLaren első szárnya nagyszerű előrelépés 2018-ra

Fernando Alonso nagyszerű teljesítményt lát a McLaren új első szárnyától, melyet a csapat az Egyesült Államok Nagydíján vetett be. Ez már előrevetíti a 2018-as előrelépést is.

Fernando Alonso, McLaren MCL32

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Fernando Alonso, McLaren
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32

Alonso, aki az Amerikai GP-t a nyolcadik helyről kezdi meg, új szárnnyal fut, mely a 2018-as fejlesztések egyik első elemének számít - ezt majd új padlólemez és bargeboard is követi. 

"Szerintem nagyszerű." - mondta a kétszeres bajnok - "Úgy vélem, ez mindenképp egy előrelépés. Minden egyes versenyre hozunk néhány fejlesztést, és most az autó elején volt a sor. Egyelőre úgy tűnik, hogy úgy működik, ahogy arra számítottunk, szóval valószínűleg ez az év egyik legjobb híre a jövőre nézve."

"Minden, amit a szélcsatornában kipróbálunk, az felkerül az autóra is, és azonnal működik. A jövő évi fejlesztéseket illetően jó irányba kell mennünk."

"Hamar a jövő évi autóra váltottunk." - mondta már a csapatfőnök, Eric Boullier - "K+F módban dolgozunk. Tovább fejlesztjük a jövő évi autót."

"Néhány alkatrészt már el is hoztunk. Az első szárny is a csomag része. Úgy tűnik, hogy jól működik az egész csomaggal, még akkor is, ha most meg kell tennünk a következő lépést."

Mexikóban Vandoorne is megkapja az új alkatrészt? "A legjobbunkat nyújtjuk, hogy sikerüljön." - tette hozzá Boullier - "Más modell alapján dolgozunk idén. Talán megkapja Mexikóban, talán nem. A következő 48 órában kapunk megerősítést. Ha nem sikerül, akkor Brazíliára mindenképp meglesz."

Vandoorne a hétvégén a Honda új egységével fut, de szerinte nem nagy a különbség a teljesítmény terén összehasonlítva az előző specifikációval. 

A Honda F1-es igazgatója, Yusuke Hasegawa megerősítette: "Van különbség a motorerő szempontjából, de azt kijelenthetjük, nem olyan nagy, hogy azt a versenyző érezhesse a korábbi verzióhoz képest."

Alonso azonban nem biztos, hogy megkapja a fejlesztett egységet, hiszen a spanyol jelenlegi motorja elvileg kitarthat a szezon végéig, és a japánok már nem akarnak további motorbüntetéssel számolni.

"Fernando motorja elég km-t tett meg, hogy a szezon végéig eljusson, szóval nem tervezzük, hogy bevetnénk az új verziót. Azonban ha lesz esélyünk rá, akkor persze kipróbáljuk. A fejlesztések nem állnak le." 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: „Furcsa, hogy Vettelnek több bajnoki címe van, mint Hamiltonnak”
Következő cikk Hamilton még Boltot is jajgatásra késztette

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország