Alonso szerint 2013-ban bajnok lett volna Räikkönen autójával

A Renault sportigazgatója, Alan Permane elárulta, hogy Fernando Alonso azt mondta neki, hogy világbajnok lett volna a 2013-as Lotusszal, amely abban az évben a konstruktőri negyedik helyezést szerezte meg.

Alonso szerint 2013-ban bajnok lett volna Räikkönen autójával

A 2013-as szezonban Sebastian Vettel és a Red Bull dominált: az idény utolsó 9 futamát Vettel húzta be, a 19 versenyből pedig 13 alkalommal a negyedik világbajnoki címét megszerző német versenyző ünnepelhetett.

A pontverseny második helyén, 155 pontos lemaradással Fernando Alonso végzett a Ferrarival, mögötte pedig Mark Webber, Lewis Hamilton és az év utolsó 2 futamát kihagyó Kimi Räikkönen következett.

A Renault sportigazgatója, Alan Permane pedig azt mondta a Beyond the Grid podcastben, hogy 2014-ben a spanyol versenyző „bogarat ültetett a fülébe” azzal, hogy azt mondta, ő bajnok lett volna a 2013-as Lotusszal.

Még több F1 hír:

„Fernando azt mondta nekem 2014-ben, hogy ha ő ült volna a kocsinkban 2013-ban, akkor nyert volna, megnyerte volna a világbajnokságot. Az ilyen kis dolgok pedig bogarat ültetnek a füledbe. Ott álldogáltunk valamelyik repülőtéren, a becsekkolásra várva, és azt mondta, hogy nyert volna a kocsinkban.”

„Tényleg jó autónk volt 2013-ban. Persze a Red Bull valami nagyon más szintet hozott, főleg Sebastian Vettel volt érinthetetlen. Ezzel együtt Fernando úgy gondolja, hogy nyert volna ezzel a kocsival.”

A Lotus E21-es autóval Kimi Räikkönen 1 győzelmet és 8 dobogós helyezést szerezve lett ötödik az egyéni pontversenyben, Romain Grosjean pedig 6 dobogóig jutott az autóval, így ő a hetedik lett. A konstruktőrök között negyedik lett a Lotus.

Steiner elismerte: nagyon kevesen múlt, hogy a Haas kiszálljon…


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

megosztás
hozzászólás
Újabb Forma-1-es helyszínt kifogásolnak emberi jogi szervezetek
Előző cikk

Újabb Forma-1-es helyszínt kifogásolnak emberi jogi szervezetek

Következő cikk

Perez egyértelművé tette, mit csinál, ha nem szerez F1-es ülést 2021-re

Perez egyértelművé tette, mit csinál, ha nem szerez F1-es ülést 2021-re
Hozzászólások betöltése