Alonso szeretne idén dobogóra állni, de tudja, ettől messze vannak

Fernando Alonso a 2022-es szezont követően elhagyja az Alpine-t és az Aston Martinnál folytatja pályafutását, de szeretné szépen zárni pályafutásának jelenlegi szakaszát.

Fernando Alonso, Alpine A522

Fotót készítette: Alessio Morgese

Nem lehet azt állítani, hogy a kétszeres világbajnok teljesítményén fogott volna az idő vasfoga, idén is remek formában versenyez, bár többször is megnehezítették a dolgát a technikai problémák és a balszerencse is.

Az idei szezonból hat verseny maradt hátra és a spanyol szeretne még egy igazán kiugró eredményt elérni jelenlegi csapatával, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy jelenleg csupán a negyedik erőnek számítanak a Forma-1-ben.

„Azt hiszem, ugyanott vagyunk, ahol egész évben voltunk, közvetlenül a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes mögött. Így aztán a hetedik-nyolcadik hely a versenyeken, ami reális számunkra és ha előrébb akarunk végezni, szükségünk van némi segítségre az élcsapatoktól“ - nyilatkozta Alonso a médiának Olaszországban.

Még több F1 hír:

„Amikor rengeteg büntetést osztanak ki, mint például Spa-Francorchamps-ban, vagy Monzában és az első sorokból indulhatunk, akkor megvan az esély egy jó eredményre, de az utóbbi időben ott zártuk a versenyeket, ahol tartunk“ - fogalmazott a spanyol.

Az Olasz Nagydíjon megszakadt a kétszeres világbajnok tíz futamból álló pontszerző sorozata, miután technikai probléma miatt idő előtt fel kellett adnia a versenyt, csapata előnye pedig 18 pontra olvadt az üldöző McLarennel szemben a konstruktőrök versenyében.

Ezzel együtt Alonso úgy gondolja, a csapat az idény további részében is a pontszerző helyeken fog harcolni. „Úgy vélem, jó sorozatban vagyunk. Megtaláltuk az összhangot, még ha az elmúlt versenyek nem is alakultak problémamentesen számunkra“ - vélekedett a versenyző.

 

„Az egyik ilyen Barcelona volt, ahol motort cseréltünk és utolsó helyről rajtoltunk, vagy Ausztria, ahol a sprintfutamon nem indult el az autó, így vasárnap szintén a mezőny végéről startoltunk.“

„Szóval javítanunk kell még néhány dolgon, hogy teljesen tiszta hétvégénk legyen, és ha ez sikerül, akkor valószínűleg ott leszünk a pontszerző helyeken a következő futamokon“ - tette hozzá Alonso.

Melyik gyártóé a legerősebb erőforrás jelenleg a Forma–1-ben?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Magánakció az FIA-tól: ismét felbosszantották a Forma-1-et
Következő cikk A Red Bull hamarosan akár négy csapatnak is szállíthat motorokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország