Alonso szereti és utálja is Angliát

Fernando Alonso elmondta, hogy az évek során több dolgot is megszeretett Angliában, a kellemetlen időjárást viszont továbbra sem sikerült a szívébe zárnia, hiszen odahaza nem ilyesmihez szokott.

Fernando Alonso, Alpine

Fotót készítette: Alessio Morgese

Alonso ugyan spanyol, de karrierje során már elég sok időt töltött el Angliában, hiszen kétszer is versenyzett a wokingi bázisú McLarennél, emellett a Renault/Alpine-nak is van egy gyára az országban.

Összességében élvezi az ott eltöltött időt, de van pár dolog, amivel továbbra sem tud megbarátkozni. „Egyfajta szeretem-utálom kapcsolat ez Angliával. Tetszik, ahogyan az itteni emberek hozzáállnak az élethez úgy általánosságban: fegyelem, hűség, munkamorál…”

„Ugyanakkor én Spanyolországból származom. Szeretem a jó időjárást, a napsütést, és akárhányszor megnézem az időjárás-előrejelzést mielőtt Angliába jönnék, mindig van valami eső, szél vagy köd.”

Még több F1 hír:

„Ilyenkor kicsit nehezebbé válik időt tölteni itt, szóval remélhetőleg most jó hétvégénk lesz, és mindenki élvezheti majd a napos Silverstone-t.” A körülményektől függetlenül azonban Alonso mindig örömmel jön a Brit Nagydíj helyszínére, mert ez nemcsak a briteknek hazai futam, de az egész F1-nek is.

„A Forma–1 és Anglia lényegében egy és ugyanaz. Mindannyian az itteni gyárakban nőttünk fel, angol környezetben, szerelőkkel, mérnökökkel. Ezért, ha Silverstone-ba jövünk, akkor tudjuk, hogy ez a sorozat hazai versenye, és ez már jó néhány éve így van.”

„Ez az egyik olyan futam, ahol jól akarsz teljesíteni, mert sok szem szegeződik ránk ilyenkor, sokaknak itt van a családja, rengeteg támogatást kap mindenki. Sokan a gyárban dolgozók közül erre az egy futamra jönnek ki az évben, mert közel van az otthonukhoz, szóval ez mindenkinek fontos esemény.”

Horner is elgondolkodna Russell leigazolásán, ha adottak lennének a körülmények

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes „meglepődött” a McLaren tempóján
Következő cikk Stroll teljesen megbízik fia „nyers tehetségében”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország