Alonso: szándékosan áldoztuk be ezt a futamot
Fernando Alonso is azon versenyzők közé tartozott, akik a lágy Pirellin vágtak neki a 19 körös katari sprintnek. Hiába azonban a három biztonsági autós fázis, a végére így is elfogytak az abroncsai és kicsúszott a pontzónából. Őt azonban mindez nem igazán zavarta.
Ennek elsődleges oka pedig az volt, hogy a kilencedik helyről rajtolva egyébként sem reménykedett komolyabb pontszerzésben, ezért bevállalták a rizikósabb lágy gumis taktikát, hátha nagyot nyernek vele.
A verseny első felében működött is a dolog, hiszen Alonso keményen támadta Lando Norrist a hatodik helyért, az utolsó körökben azonban fordult a kocka, és a közepeset választók kezdtek elviharzani mellette, és miután Alex Albon is megelőzte őt, visszaesett a kilencedik helyre.
A leintés utáni nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy muszáj volt feláldozniuk egy versenyt a korlátozott számú gumiszettek miatt, így ők inkább a sprintet áldozták be, nem pedig a vasárnapi futamot, ami teljesen logikus lépés volt.
„Egy versenyt el kellett dobnunk, szóval inkább ezt dobtuk el, nem pedig a holnapit” – mondta határozottan. A gumispórolás pedig azért is lehet fontos, mert egyelőre nem tudni, mi lesz a jó stratégia a főfutamon, ahogyan azt sem, a Pirelli problémái miatt esetleg előírják-e a kötelező három kerékcserét.
Ebben az esetben pedig minél több keményebb szettel rendelkezik valaki, vélhetően annál jobb kártyái vannak a versenyre, és Alonsóék is erre próbáltak játszani. „Nem tudjuk, mi lesz a stratégia holnap, emiatt minden eshetőséget le kell fednünk, és ez úgy lehetséges, ha beáldozunk egy futamot. Úgy döntöttünk, hogy a kilencedik helyről indulva csak egy-két pont lesz lehetséges, ami nem érte meg a kockázatot.”
A kétszeres bajnokot a vasárnapi versenyről is kérdezték, ahol szerinte nagyon is jó esélyeik lehetnek egy erős eredményre: „A hétvége eddig csodálatos volt, ezért nem gondolnám, hogy imádkoznunk kell a pontokért. Minden eseményen a legjobb négyben vagy ötben voltunk, tehát ha holnap is ilyen munkát végzünk, akkor meglehet a top öt. Ez lesz a cél.”
Így nyilatkozott Max Verstappen harmadik világbajnoki címének megnyerését követően.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.