Alonso szamurájként csinálna csodát Suzukában a McLaren-Hondával

megosztás
hozzászólás
Alonso szamurájként csinálna csodát Suzukában a McLaren-Hondával
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. szept. 22. 12:42

A McLaren-Honda spanyol világbajnok versenyzője már nagyon várja a soron következő hétvégét a naptárban.

Ez nem más, mint a Japán Nagydíj, mely különösen fontos lesz a csapat számára, hiszen a Honda miatt Silverstone mellett ez a másik hazai nagydíjuk a Forma-1-ben.

Fernando Alonso

„Tele vagyok várakozással Suzukát illetően. Ez egy nagyon kemény versenypálya, és egy hatalmas teszt is a versenyzők számára, mivel sok kihívással teli kanyart tartalmaz. Ez gyakorlatilag ellenkezője annak, mint amit legutóbb Szingapúrban megtapasztaltunk a beállítások szempontjából, így egy egészen más kihívást jelent, amivel a következő hétvégén szembe kell majd néznünk.

„Jensonnal közösen egy igen erős rokonszenvet érzünk Japánnal. Imádom az országot és mindig is lenyűgözött a kultúrája. Imádtam itt versenyezni! Suzukában, valamint Fujiban is képes voltam nyerni, így sok különleges emlékem van a helyszínről. A rajongók pedig egy külön kasztot képviselnek, míg a pálya megérdemli a legendás státuszt. Az egyik legizgalmasabb a naptárban.”

„Szingapúrt már magunk mögött hagytuk, de Suzuka egy újabb kihívás lesz számunkra. Az autónk jól kiegyensúlyozott, amit jó érzés vezetni, de nehéz lesz megverni a versenytársainkat egy olyan pályán, ahol ilyen magas az átlagsebesség. Szamurájként vágunk neki a hétvégének, és mint mindig, nem adjuk fel.”

Következő Forma-1 cikk
Jöhet Button utolsó Japán Nagydíja?!

Előző cikk

Jöhet Button utolsó Japán Nagydíja?!

Következő cikk

Ha Hamilton megnyeri a címet, képes lesz vízen járni?

Ha Hamilton megnyeri a címet, képes lesz vízen járni?

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING