Alonso számos alkalommal visszanézte az előzéseit Bakuból

Fernando Alonso az idei szezon eddigi legjobb eredményét érte el Bakuban, azonban mindez nem lett volna lehetséges a kaotikus utolsó körök nélkül. Maga a spanyol világbajnok most azt is elárulta, hogy számos alkalommal visszanézte az előzéseit, melyeket az újraindítást követően hajtott végre.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fernando Alonso, Alpine A521

Charles Coates / Motorsport Images

Fernando Alonso a bakui remeklésének köszönhetően maga mögé utasította Esteban Ocont a pilóták pontversenyében, ráadásul a kétszeres világbajnok most azt is elárulta, hogy nagyon élvezte az utolsó körös előzéseket.

„Nagy móka volt, én pedig több alkalommal visszanéztem a felvételeket” – tette közzé Alonso gondolatait a www.caranddriver.com oldalon. „Nagy szerencsénk volt, hogy a piros zászló ilyen kiemelt pillanatokat hozott, de ha már megadatott nekünk a lehetőség, éltünk vele.”

„Előnyt kell kovácsolnod ezekből a pillanatokból a szezon során. A gumiválasztásunk a piros zászló után okos volt, úgy tűnt, hogy azonnal van tapadásunk már az újraindítás első körében, így képesek voltunk rá, hogy néhány merész előzést végrehajtsak az 1-es kanyarban.”

Még több F1 hír:

„Aztán az előzés az 5-ös kanyarban, szóval általában ez nem az a hely, ahol előzni szoktak, de mi megcsináltuk” – tette hozzá Alonso, aki a remek eredmény ellenére nem volt maradéktalanul elégedett a tempóval, hiszen a szélsőséges körülmények nélkül nem sok esélye lett volna pontokat szerezni.

A Forma-1 mezőnye a hétvégén Franciaországba látogat, ez pedig nagy örömmel tölti el Alonsót, aki alig várja már, hogy a háta mögött hagyhassa az utcai pályákat: „Voltak jó eredményeim a Forma-1-ben és más motorsport-kategóriákban ebben az országban, de a Paul Ricard az a pálya valójában, amit nem ismerek nagyon, mivel itt csupán egyszer versenyeztem az F1-ben.”

„A pálya körül van néhány bukótér, amely azt jelenti, hogy a hibákat nem bosszulják meg a korlátok. Ez különbözik attól, mint amit Monacóban és Bakuban tapasztaltam, remélem tudunk egy kis show-t hozni a rajongók számára.”

Tost az AlphaTauri megváltozott filozófiájáról beszélt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez beszélni akar a többi pilótával az időmérős káoszról
Következő cikk Ezek a pilóták félthetik a helyüket 2022-re

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország