BRÉKING

Alonso számára nincsenek határok: idén mindenben tökéletességre kell törekedni

Fernando Alonso nagyon élvezte az interjút, amit a 9 éves Daniela készített vele az egyik szponzor révén. A Ferrari versenyzője elmondta, számára nincsenek határok, és minden évben a fejlődés a cél.

A rendhagyó interjút idén Daniela készíthette, és többek között azt szerette volna tudni, mit érez Alonso egy-egy kiesés vagy rosszul sikerült hétvége után. Mérges, vagy esetleg elsírja magát?

„Mindig így érzek – tényleg mérges leszel, ha a dolgok nem működnek. Nem sírsz, azért nem mész el ilyen messzire, de ha nem végződnek jól a dolgok, vagy nem tudsz befejezni egy futamot, és a tévén keresztül kell nézned a többi autót, akkor az szomorúsággal tölt el, rossz érzésekkel”- felelte Alonso.

A 9 éves kérdező arra is kíváncsi volt, melyik ellenfelével jön ki a legjobban Alonso. „Nincs különösebben ilyen személy. Egyesekkel jobban, míg másokkal kevésbé jól jössz ki. De mindenkit tisztelsz. Ugyanúgy, mint egy osztályban: valakivel jobban kijössz, de mindez rendben van, mivel mindannyian kollégák vagyunk.”

2014-ben végre nyerni fogsz? „Nos, a végére eljutunk a kemény kérdésekhez”- felelte a spanyol. „Remélhetőleg, de a sportban nem ígérgethetsz. Igazából senki sem mondhatja azt, hogy nyerni fogok jövőre vagy nem – meg kell nézned, hogyan alakulnak a dolgok, de nagyon remélem, hogy így lesz.”

Létezik-e bármilyen korlátozó tényező számodra? „Nincsenek határok. Mindig próbálnod kell fejlődni, és a lehető legjobban kell csinálnod a dolgokat. Jövőre annak kell lennie a határnak, hogy mindenben tökéletességre kell törekednünk. Egy nagyon kemény év lesz a Forma-1-ben sok változással, és a lehető legjobbat kell nyújtanunk, hogy semmiben se hibázzunk.”

Alonso azt is elárulta, még sohasem tagadta meg a Ferrari kérését, és nem mondott ellent utasításnak. „Nem. Normális esetben, ha a csapat mond neked valamit, akkor engedelmeskedned kell, mivel minden információval rendelkeznek, és tudják, mi történik. Megkérdezheted tőlük a rádión, hogy miért kell ezt vagy azt tenned, és így megpróbálhatod megérteni, miért kell engedelmeskedned, de mindig is engedelmeskedned kell.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Valószínűleg maradnak a dupla pontok a Forma-1-ben: Káosz az utolsó futamon?
Következő cikk Massa: üléspróba, meetingek, és jöhet az első teszt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország