BRÉKING

Alonso sokkal nagyobb kihívást jelent Buttonnak, mint anno Hamilton!

Jenson Button egy jelenség. 2009 világbajnoka pályafutása egyik legerősebb csapattársát kapta meg a McLaren-Hondánál. És túlélte. 16 éve van a Forma-1-ben: „Fernando a versenyen a legnagyobb kihívás. Nagyobb, mint Lewis.”

Hónapokig nem lehettünk biztosak benne, hogy Button Forma-1-es karriere folytatódik-e. A brit sajtó, már nyugdíjazta is a 35 éves versenyzőt. Maga Button sem lehetett biztos benne, hogy mi lesz vele jövőre. A harc a pénzről szólt – mint szinte mindig. Végül a Japán Nagydíj alatt aláírták a szerződést, és ezzel megpecsételődött a brit sorsa. Button a McLaren-Honda versenyzője marad 2016-ban is.

Igazából sosem volt kérdés, hogy a világbajnoknak 2015 után is helye van a Forma-1-es mezőnyben. Ha visszatekintünk a 16 éven át tartó karrierjére, akkor minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a brit mindent túlélt. Számos csapattárssal derekasan megküzdött már: Ralf Schumacher, Jarno Trulli, Jacques Villeneuve, Takuma Sato, Rubens Barrichello, Lewis Hamilton, Sergio Perez, Kevin Magnussen és most Fernando Alonso. Button jelenleg 16:11-re vezet a pontok tekintetében spanyol csapattársával szemben – és 18 futamon vagyunk túl.

Jenson Button három évet húzott le az aktuális brit világbajnok mellett a McLarennél. 2010-ben Hamilton 240:214-re legyőzte Buttont a pontokban, de egy évvel később 270:227-tel Button javára dőlt el a mérleg. 2012-ben a 190:188-as állással elég kiegyensúlyozott végeredmény született.

//

Hamilton elárulta "gyengélkedésének" okát! Kamu vagy csak kifogás?! fotó:dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, November 26, 2015

Button a McLaren utolsó futamgyőztese. A brit megküzdött a két fiatal titánnal: Perezzel és Magnussennel, majd megkapta pályafutása legkeményebb ellenfelét. „Egy éve Alonsot tartották a legjobb versenyzőnek a világon.” – kezdte Button arról, hogy mostanában már nyugdíjazni akarják a kétszeres spanyol bajnokot.

„Fernando egy hihetetlenül komplett versenyző. A futamon nagyobb kihívást jelent számomra, mint Lewis. Mindig következetesen teljesít. Ha előtted megy, akkor sokáig kell menned, hogy elé tudj kerülni, ha pedig mögötted van akkor egy másodperc nyugalmad sincs. Lewis a futamokon sokkal ingadozóbb teljesítményt nyújtott. Vannak napok, amikor legyőzhetetlen. Majd a következő versenyen azt kérdezed magadtól, hogy hova tűnt?”

Alonso nyilatkozatát, miszerint 2016-ra javulnia kell, Button bóknak tekinti. Azt azonban tagadta, hogy csapattársa idén lassabb lett volna: „Azt mondom: Fernando mindig mindent belead. Egyikünk sem vezet szándékosan lassan. Mindkettőnknek hihetetlen mennyiségű tapasztalatunk van, ennek ellenére érdekes hallani, hogy a másik mit érez az autóban, vagy hogy milyen ötletei vannak a beállításokhoz. Sokat tanultam, és azt hiszem, hogy ez fordítva, Fernando Alonsora is igaz.”

Button szerint Alonso vezetési stílusa nem is olyan agresszív, mint ahogy mondják: „Már messze nem olyan agresszív, mint a renaultos időkben volt. Fernando alkalmazkodik az autóhoz. Néhány hétvégén különböző beállításokkal kezdtünk, majd a végén ugyanarra a megoldásra lyukadtunk ki.” - mondta a brit a német AMuS-nak.

És vajon a brit mit gondol a 2015-ös szezonjáról? „Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Persze elég korlátozott lehetőségeim voltak az autóban. Három időmérőn részt sem tudtam venni. Bahreinben jobb lett volna, ha egyenesen hazamegyek, hiszen nem tudtam versenyezni. Ennek ellenére néhány fázisban jól szórakoztam. Csak kicsit többet kellett volna harcolnom, mint ahogy Austinban tettem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Végre kiderült: Hamilton teljesítménye Szingapúr miatt esett vissza! A Mercedes annyira már nem fekszik neki!
Következő cikk Megszületett a 2017-es Forma-1-es aerodinamikai csomag végleges változata!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország