„Alonso semmit sem akar jobban a harmadik világbajnoki címnél!”

A korábbi Renault-mérnök Pat Symonds szerint a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso semmit sem akar jobban annál, mint hogy megszerezze pályafutása harmadik F1-es VB-címét.

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Pat Symonds a Renault mérnöki igazgatója volt akkor, amikor 2005-ben és 2006-ban Fernando Alonso vezetésével megszerezték a világbajnoki címet a Forma-1-ben, és mint ismeretes, Alonso 2021-ben visszatér korábbi sikerei színhelyére, és jövőre ismét a Renault pilótája lesz.

A Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva Symonds azt mondta, hogy a spanyol versenyző semmit sem akar jobban annál, mint megszerezni a harmadik F1-es címét.

„Én azt gondolom, hogy nagy kár, hogy egy ekkora tehetség, mint Fernando csak két világbajnoki címet nyert. És ha én azt gondolom, hogy ez kár, akkor ezt Fernando tragédiaként fogja fel.”

További híreink:

„Tehát egyértelműen befejezetlen ügye van. Lehet beszélni a Tripla Koronáról és az Indy 500 megnyeréséről, meg minden másról. De elég jól ismerem Fernandót ahhoz, hogy tudjam, semmit sem akar jobban annál, mint még egy Forma-1-es világbajnoki címet.”

„Fernando nem egy vándor, nem azért jött vissza, mert unatkozik, hanem azért, hogy ismét világbajnok legyen. Azért van itt, hogy győzzön.”

Symonds szerint a 2022-től érkező új technikai szabályok Alonso kezére fognak játszani a visszatérése utáni második renault-s szezonjában.

„Alonso nagyon jól tud alkalmazkodni, ezért szerintem a legjobbat fogja kihozni a Renault 2022-es autójából. Elég sokat beszélgettem vele a Le Mans-autó vezetéséről, amikor a 2022-es kocsin dolgoztunk, annak az előzési lehetőségeiről és egyebekről. Ekkor sokat beszélgettem vele és Nico Hülkenberggel is, aki szintén vezetett LMP1-es autókat, mivel meg akartam érteni ezeket az kocsikat.”

„Lenyűgöző volt, ahogy betekintést nyújtott abba, hogyan tanulta meg az LMP-autók vezetését, hogy mit kellett tanulnia ahhoz, hogy jól bánjon az energiával, és hogyan fedezett fel olyan dolgokat, amit más versenyzők nem tettek meg, hiába volt a többi pilótának több tapasztalata. Egyszerűen „betoppant”, és azt mondta, hogy ha ezt és ezt teszem, itt egy kicsit benne hagyok, itt pedig fékezek, akkor több energiával tudok „játszani”.”

„Ő nagyon jó az ilyen dolgokban, és szerintem azért lesz jó a szempontjából a 2022-es autó, mert mindenki számára újdonságot fog jelenteni a gép. Ezt pedig azt gondolom, meglehetősen nagy előnyt fog jelenteni neki.” – mondta Symonds.

Pár nappal ezelőtt a Renault tanácsadója, Alain Prost elmondta, kik jöttek még szóba a Renault-nál Alonso mellett.

Race winner Fernando Alonso,Renault

Race winner Fernando Alonso,Renault

Fotó készítője: Lorenzo Bellanca / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az egykori Red Bull-pilóta szerint Adrian Neweynak félre kellene állnia
Következő cikk A szakértő szerint nem csak a motorerő-hiány miatt van siralmas helyzetben a Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország