Alonso sajnálja, hogy elvette Russell első williamses pontját

Az Alpine kétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Fernando Alonso elismerte, hogy kicsit lelkiismeret furdalása volt, hogy neki kellett megelőznie George Russellt a 10. helyért, de szerinte fontos volt, hogy fenntartsák a csapat pozitív lendületét.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Fernando Alonsónak remek tempója volt a második osztrák versenyhétvégén, úgy érezte, hogy ha nem esik ki a Q2-ben Vettel és az Aston Martin hibája miatt, akkor akár a top 5-be is vezethette volna az Alpine-t az időmérőn.

A versenyen már nem volt egyszerű dolga a spanyolnak, és Daniel Ricciardótól eltérően nem tudott akkora menetelést bemutatni a verseny korai szakaszában. A futam utolsó köreire azonban számára is kifizetődött, hogy az első kiállását kicsit későbbre tudta halasztani, és jóval frissebb gumikon támadta 10. helyért George Russellt.

„Elégedettnek kell lennünk az egy ponttal” – értékelt Alonso a Sky Sports-nak. „Természetesen ez elég kis jutalom a hétvégén mutatott tempónkért és a munkáért, de ennyit tudtunk ma elérni ennyire hátulról rajtolva.”

„Kicsit sajnálom George-ot, mert fantasztikus hétvégéje volt, és azt kívántam, hogy bárki más, csak ne ő legyen ott előttem a 10. helyen, de a sport már csak ilyen. Sokkal frissebb gumijaim voltak, jobb tapadással, mégis csak 3 körrel a verseny vége előtt tudtam megelőzni.”

„Sokkal több esélye lesz még a dobogós helyezésekre és győzelmekre a jövőben.”

Még több F1 hír:

„Keményen kellett küzdenünk, de jó érzés, hogy így is pontot tudtunk szerezni, és fent tartottuk a lendületünket” – folytatta Alonso a DAZN-nak. „Ha kicsit konzisztensebbek lennénk, akkor a versenyeken is a legjobb 10 között tudnánk végezni, és ott lehetnénk a Q3-ban is.”

Alonso már az Osztrák Nagydíjat megelőzően is úgy fogalmazott, hogy szerinte az FIA versenyigazgatója, Michael Masi vethetne egy pillantást az első körben a pályán kívül előző pilótákra is, és ismét frusztráltan konstatálta, hogy többen is elmentek mellette az első kanyart kiszélesítve.

„Ricciardót és Leclerc-t is megelőzte a rajtnál, de kiszélesítették a kanyart, így a 7. és a 8. helyen jöttek vissza. Könnyen megspórolod így azt, hogy át kelljen vágnod a forgalmon, és ahelyett, hogy a 14.-15. helyen fordulnál el, már egyből ott vagy a legjobb 10-ben. Érdekes, fogalmazzunk így, de legközelebb már én is tudni fogom, hogy hol kell kimennem a pályáról.”

Perez sajnálja, hogy tönkretette Leclerc versenyét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Beszélnem kell Kimivel!
Következő cikk Hivatalos: döntést hoztak a stewardok, Räikkönent megbüntették

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország