BRÉKING

Alonso saját magának okozta a bajt a Ferrarinál, mely végül leszerződtette Raikkönent

A tapasztalt német versenyző ismét egészen közel került ahhoz, hogy aláírjon a Ferrarihoz, de végül újra lecsúszott a lehetőségről.

Nicolas Hülkenberg nem a legszerencsésebb versenyzők közül való, miután 2010-ben az önhibáján kívül kellett távoznia a Williamstől, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a 2011-es évadot versenyzés nélkül töltötte el a Forma-1-ben és a Force India tesztpilótája volt.

2012-ben már aktív versenyzőként szerepelt az indiai gárdánál, majd úgy döntött, hogy 2013-ra a Sauberhez szerződik. Ez valószínűleg élete legrosszabb döntése volt a németnek, miután a svájci istálló rendkívül gyengén teljesít, addig a Force India autója versenyképes.

Hülkenberg a tavalyi idényhez hasonlóan komoly tárgyalásokat folytatott a Ferrarival, de végül csalódnia kellett. A német AMUS jelentése szerint Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke  két és fél órával Massa hivatalos megerősítése után, miszerint jövőre nem versenyez az olaszoknak, egy SMS-t küldött Hulknak, aki így tudta meg, hogy nem őrá esett a választás. Az SMS 23 óra 10 perckor futott be a pilótához.

„Két hónapos tárgyalás után legalább egy telefonhívást vártam volna tőlük.” – mondta kissé sértődötten a pilóta menedzsere, Werner Heinz. Összesen 5 ügyvéd tárgyalt nyolc héten keresztül a Ferrarival, miközben Budapesten kis híján az összes fél aláírta a szerződést.

Räikkönen azonban csak nagy nehézségek árán kerülhetett Maranellóba, hiszen Alonso egyértelművé tette, hogy nem akarja őt a csapatnál látni és Massa szerződésének meghosszabbítását kezdeményezte. Az AMUS szerint eredetileg Räikkönen csak a harmadik opciója volt a Ferrarinak, miközben a listán Massa és Hülkenberg is megelőzte őt. A fiatal német azonban nem akart egyértelműen beállni a spanyol mögé.

A német lap megemlíti, hogy a következő hetekben Alonso és a Ferrari kapcsolata megromlott, így a nagy nyári szünetben a vezetőség úgy döntött, hogy valóban elgondolkodik Räikkönen szerződtetésén. Lehetséges, hogy a spanyol világbajnok túlságosan kritikus megjegyzései voltak azok, melyek eldöntötték a kérdést.

Alonso menedzsmentje komoly hibát követett el azzal, hogy felvették a kapcsolatot a Red Bull istállóval, mivel ezzel akartak nyomást gyakorolni a Ferrarira. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke azonban nem ijedt meg ettől. Az olaszok válaszul leszerződtették 2007 Forma-1 világbajnokát, mely egyúttal egy komoly pofont is jelentett Alonso számára, aki eddig kivételezett volt a gárdánál és mindent megkapott, amire csak szüksége volt. Persze a spanyolt sem kell féltenünk, aki 2007-ben a McLarennél az újonc és nagyon erős Lewis Hamilton mellett versenyzett. Alonsónak bőven van abban tapasztalata, hogy miként is tegyen keresztbe a csapattársának, ha az esetleg időszakosan gyorsabb nála.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jövőre brazil versenyző nélkül marad az F1: kilátástalan helyzetben Massa?
Következő cikk Lotus: Egyáltalán nem sajnáljuk Raikkönen távozását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország