Alonso: Rosszabb lett a helyzet, Hamilton izolálta magát a többiektől

Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso azt nyilatkozta, hogy Lewis Hamilton az utóbbi években izolálta magát a többi versenyzőtől, és „elveszettebbnek” tűnik, mint korábban volt.

Fernando Alonso, Alpine F1, 3rd position, and Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, congratulate each other in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Fernando Alonso idén tért vissza a Forma-1-be két év kihagyást követően, de egyáltalán nem vallott szégyent a spanyol, jól teljesített, Katarban pedig dobogóra is állhatott, miután sikerült visszavernie Sergio Perez támadását.

Alonsóval a finetwork készített videós interjút, amely során kiemelték, hogy 2007-ben, amikor Hamilton újoncként Alonso csapattársa lett a McLarennél, Spanyolországban senki nem kedvelte a britet.

Alonso viszont védelmébe vette korábbi csapattársát, és ezt mondta: „Ebben az időszakban nem volt rossz. Mégiscsak egy újoncról volt szó” – mondta, majd így folytatta:

Még több F1 hír:

„Rosszabb lett a helyzet az évek során. Most már kicsit elveszettebbnek érzem őt. Mindig is voltak rossz és jó srácok, ez is hozzátartozik a sporthoz” – mondta viccelődve a kétszeres világbajnok.

Amikor pedig arról kérdezték meg Alonsót, hogy milyen kapcsolata van Hamiltonnal, azt mondta, hogy nincs vele kapcsolata, de a többi pilótának sincs:

„Nem igazán van kapcsolatom vele, és nem igazán van kapcsolata a többiekkel sem. Az utóbbi években eléggé izolálta magát a többiektől. Ott van a divat világában, és furcsa ruhákat visel” – zárta Alonso.

 

Marko: Botrányos lett volna, ha egy AlphaTauri miatt hívják be a biztonsági autót...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új szerződést kaphat Sainz a télen – több jel is erre mutat
Következő cikk A Wolf fogja védelmezni a Red Bull csapatát 2022-től

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország