BRÉKING

Alonso reméli, hogy a McLaren-Honda még idén a 2014-es Red Bull útját követi

A bikák tavaly egy elég nehéz szezont éltek át, hiszen 2010-től 2013-ig mindent megnyertek, majd 2014-ben a szabálymódosítások miatt elvesztették ezt a domináns pozíciót, bár azért három győzelem így is becsúszott...

Fernando Alonso az elmúlt három versenyt be sem tudta fejezni, de a spanyol ennek ellenére továbbra is magabiztos, és hisz benne, hogy a helyzet még idén változhat. Szerinte csak meg kell nézni a Red Bullt, aki a tavalyi katasztrofális téli tesztek után három győzelmet végül csak összegyűjtött.

A McLarennél továbbra is jó hangulat van. Erre jó példa, hogy Fernando Alonso egyáltalán nem gondolja, hogy hibát követett volna el azzal, hogy elhagyta a Ferrarit a brit-japán duóért. A spanyol szerint ez az egyetlen esélye, hogy felvehesse a harcot a Mercedessel.

„Nehéz lesz, igen, efelől nincs kétségem. A Red Bull tavaly három versenyt megnyert, a rettenetes téli tesztek ellenére is. Nagyon gyorsan talpra álltak, szóval pozitív és optimista vagyok – mi is egy elég magas szintre juthatunk el még idén. Nem tudom, hogy dobogóra állunk-e majd, vagy sem, de ahhoz, hogy a Mercedest legyőzzük, valami extrém dologra van szükségünk, és a Honda most ezen dolgozik. Még ha időbe is telik, optimista vagyok.” – mondta a spanyol bajnok.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/en_US/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Button után Hamilton is kiáll a modern Forma-1 mellett fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, June 15, 2015

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo nagyon adja a tiroli nadrágot... ja meg amúgy az Osztrák Nagydíjat is!
Következő cikk Micsoda hír: Imola visszatérhet a Forma-1-be!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország