Alonso rekordot döntött Hollandiában, Verstappen Vettel szintjén
Max Verstappen a Holland Nagydíjon beállította Sebastian Vettel rekordját, már ami a sorozatos győzelmeket illeti egy adott szezonban. A holland azonban Michael Schumacher egyik nagy menetelését is megismételte.
Sebastian Vettel a 2010-es évek elején a Red Bull volánja mögött zsinórban négy világbajnoki címet szerzett, ráadásul olyan győzelmi rekordokat is felállított, amelyeket egészen mostanáig senki sem tudott megismételni.
Ilyen például az adott szezonban egymás után megszerzett kilenc sikere, amit most Max Verstappennek sikerült beállítania hazai közönség előtt Hollandiában. Ezzel a Red Bull-pilótának is zsinórban kilenc győzelme van, így pedig jó esélye nyílhat ezt a rekordot megdönteni a következő futamon.
Max Verstappen egy másik nagy német bajnoknak a rekordját is beállította, ugyanis 2003 és 2004 között Michael Schumacher zsinórban 12 alkalommal nyert, amikor pole-ból indult, ezt a nem mindennapi cselekedet hajtott végre a holland is.
Fernando Alonsónak ugyanakkor sikerült az, ami Verstappennek célkeresztben van, mégpedig a legendás hétszeres bajnok rekordjának megdöntése, ugyanis a spanyol pilóta első és utolsó dobogója között eltelt ideje a leghosszabb a Forma-1 történetében.
A spanyol első pódiumos szereplésére 2003-ban Malajziában került sor, míg a legutóbbi Zandvoortban, tehát 7426 nap telt el a két kiváló eredmény között. Schumacher 1992-ben Mexikóban kezdte meg a dobogós szereplését, majd 2012-ben Európában ünnepelhetett utoljára a legjobb három között, ez pedig 7399 napot ölel fel.
A Ferrari eközben megmutatta, hogy milyen szerelésben várják a pilóták az alakulat hazai futamát Monzában. A piros szín mellett a sárga és a fekete dominál…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.