Kommentár

Alonso, Prost, Szafnauer: hányan hagyták el Alpine-t az elmúlt 3 évben?

Az elmúlt három F1-es szezonban sem bizonyult a nyugalom szigetének a Renault Forma-1-es gyári csapata, ahol szélvész sebességben váltják egymást a legfontosabb pozícióban az emberek.

Otmar Szafnauer, Team Principal, Alpine F1

A Renault a 2016-os szezonban vásárolta vissza a Lotus néven futó enstone-i csapatot, és tért vissza teljes gyári csapatként a Forma-1-be. A Renault visszatérését egymás után követték a 100 versenyes, hároméves tervek, amelyekkel már kétszer is a bajnoki címért kellett volna harcolnia a csapatnak a hangzatos bejelentések szerint.

A 2021-es szezon előtt kicsit feldobták a csapatot, és az felvette a frissen felélesztett Alpine nevet, és az identitásváltással együtt meg is történt az első változtatás a csapatnál.

Cyril Abiteboul csapatfőnököt menesztették, megérkezett vezérigazgatónak Laurent Rossi, míg a csapat ügyvezetője Marcin Budkowski lett. A Suzuki MotoGP csapatától szerződtették Davide Briviót is, akit azonban hamar parkolópályára raktak, és sosem tudott igazi hatással lenni az Alpine működésére.

A 2022-es szezon előtt az első távozó Marcin Budkowski volt, akit ízig-vérig csapatfőnökként Otmar Szafnauer váltott. A négyszeres világbajnok tanácsadó Alain Prost is távozott a csapattól, aki meg is vádolta őket azzal, hogy „tiszteletlenek”, és „inkompetensnek” címkézte Laurent Rossi vezérigazgatót.

2022-ben a teljes paddockot sokkolta az, hogy Fernando Alonso is hátat fordított a csapatnak, akikkel megejtette az F1-es visszatérését, és a visszavonuló Sebastian Vettel helyére igazolt az Aston Martinhoz, majd jött a hidegzuhany második fele is, amikor szembesültek azzal, hogy nem is kötöttek érvényes szerződést 2021 végén Oscar Piastrival, aki így szabadúszóként igazolhatott a McLarenhez.

2023 megint nem a Renault-csoport várakozásai szerint alakultak. A földtől nem is túlságosan elrugaszkodott cél, a konstruktőri bajnokság 4. helyének megtartása sem sikerült az alakulatnak, az év eleji rossz forma után pedig megint menetrendszerűen jöttek a változtatások.

Laurent Rossi nyilvánosan „amatőrnek” címkézte a csapatát, át is helyezték a márka éléről az idősek otthonával felérő „speciális projektek” részlegre, de csak ezután jött a java.

A nyári szünet előtt három távozást is bejelentettek: Otmar Szafnauer csapatfőnököt és Alain Permane sportigazgatót menesztették a csapattól, míg Pat Fry műszaki igazgató saját magától hagyta el a süllyedő hajót, és igazolt a Williamshez.

Nem meglepő módon jöttek is az Alpine-t kritizáló nyilatkozatok: Szafnauer szokatlan hasonlattal illette a Renault vezetőségét, miszerint „azt hiszik, hogy 9 nő teherbe ejtésével 1 hónap alatt gyerekük születik”, míg Fry kissé finomabban utalt arra, hogy „semmi motiváció” nem volt a csapaton belül arra, hogy a negyedik helynél előrébb lépjenek a mezőnyben.

Így jutottunk el a 2023-as év végére, amikor is 3 eseménytelen, a nyilvánosság számára szinte teljesen láthatatlan év után Davide Briviótól is elbúcsúzott a csapat, akinek az útja most minden bizonnyal vissza a MotoGP-be vezet, akár a Honda új menedzsereként is.

A sok távozás alatt egyetlen konstans személy volt, aki szintén szorosan követi a csapat életét: Luca de Meo Renault-CEO, aki el is ment a csapat gyárába beszédet mondani a nyári szünet alatt, hogy „javítson a hangulaton”, de lehet, hogy éppen a fejétől bűzlik hal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szerinted melyik volt az év előzése? – szavazz te is
Következő cikk Romain Grosjean elmondta, milyen üzenetet kapott Alonsótól, miután kiütötte őt Spában

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország