„Alonso pénzzel teli borítékokat osztott a McLarennél”

Egy nagyon érdekes történetet mesélt a korábbi McLaren-szerelő Marc Priestley Fernando Alonsóról, aki szerint a kétszeres világbajnok megpróbálta átvenni az irányítást a wokingi istállónál.

Polesitter Fernando Alonso, McLaren MP4-22

Kifejezetten feszült volt a viszony Fernando Alonso és Lewis Hamilton között a 2007-es szezon folyamán, nem csoda, hogy csak egy éven keresztül versenyzett egymás mellett a brit és a spanyol pilóta.

A korábbi McLaren-szerelő Marc Priestley pedig arról mesélt egy történetet, hogy meglehetősen sajátos módon próbálta átvenni az irányítást a csapat felett a kétszeres világbajnok:

Még több F1 hír:

„Fernando egyik taktikája, hogy megpróbálja maga mellé állítani az egész csapatot, megpróbálja átvenni az irányítást. Volt egy futam 2007-ben, amikor mindketten megjelentek” – kezdte Priestley.

„Megérkeztem én is, és Fernando menedzsere vagy edzője kis barna borítékokat osztogatott mindenkinek, aki nem Lewis autóján dolgozott, a borítékok pedig készpénzzel voltak tele. Szóval az ő autóján dolgozó csapat és a tartalékautón dolgozó csapat – köztük én is – megkapta a borítékokat.”

„Kinyitottam, és volt benne vagy 1500 euró. Annyira gyanús volt, hogy azt mondtam magamban, hogy ’köszönöm szépen, de ez mégis mi?’. Közben az edző elment, mi meg csak néztünk körbe, kérdezgettük egymást, hogy mindenki kinyitotta-e a borítékokat, és hogy ki mennyit kapott.”

 

„Aztán elkezdett elterjedni a csapatban, hogy csak a Lewis kocsiján dolgozó alkalmazottak nem kaptak semmit. A végén persze a McLaren rájött a dologra, és azt mondták, hogy adományozzuk el a kapott pénzt. Ez rendben is volt, ez az eset pedig jó volt arra, hogy betekintést kapjunk két különböző gondolkodásmódba.”

„Lewis különböző dolgokat csinált, játszott egy kicsit a médiával. Mindketten csináltak jó és rossz dolgokat egyaránt, és látványos volt, hogy nagyon eltérő a hozzáállásuk, miközben mindketten nagyszerű eredményeket értek el” – mondta Priestley a PitStop podcastben.

Olyasmi fordulhat elő Hamiltonnal, ami pályafutása során még soha...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: de Vriesnek nehezebb dolga volt Monzában, mint nekem Szahírban 2020-ban
Következő cikk Kiderült, mi okozta Perez fékproblémáját Monzában

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország