BRÉKING

Alonso: Pár megoldást csak le kell másolnunk a riválisainkról - utána a McLaren-Honda elöl lehet!

Fernando Alonso reálisan, de közben magabiztosan és optimistán áll a 2016-os Forma-1-es szezon előtt. Szerinte a McLaren-Honda sok olyan problémával küszköd, amit a riválisok már mind megoldottak - ezeket tehát minél hamarabb le kell másolni. Utána már "csak" a többi problémán kell dolgozni!

A spanyol bajnok a csütörtöki sajtótájékoztatón elég átfogó képet adott a McLaren-Honda idei évéről, illetve kicsit előretekintett jövőre is. 

"A csapat jó munkát végez, és nagyon keményen dolgozunk, hogy fejlődjünk. Az alkatrészek egyelőre úgy működnek, ahogy vártuk. Jó irányba megyünk, bár a szezon során elég sok frusztrált időszakot éltünk át. Egy csapat vagyunk, és minden jól szervezett. Idén továbbra is az a cél, hogy élvezzük a versenyzést, amennyire csak lehet."

"Ha olyan pályára érkezünk, ami fekszik az autónknak, mint amilyen Austin is volt, akkor versenyképesebbek vagyunk. Az Amerikai Nagydíj első 20 köréből kilencben gyorsabb voltam, mint Lewis, és ez idén nem gyakran fordult elő velünk. Felkavaró érzés, hogy egy ilyen verseny után 0 ponttal távoztunk, de a versenyt sokkal jobban élveztük."

"A teljesítményünk hiányában alapvető problémák vannak, és ezeket nem nehéz megoldani. Csak le kell másolnunk azokat a megoldásokat, amik már mindenkinek megvannak. Úgy kell fejlődnünk, hogy minél kevésbé bűnhődjünk. A többieknek ezek a dolgok már megvannak, tehát kemény munka lesz, hogy így váljunk versenyképessé, de egy kis extrát kell beleadnunk. Optimista és magabiztos vagyok, hogy ezt meg tudjuk csinálni."

"Közben persze realistának kell maradnunk, ugyanis a Forma-1-ben nincsenek csodák. Idén a Q1-be sem nagyon tudtunk továbbjutni, tehát nem valószínű, hogy jövőre a bajnoki címért küzdenénk, de a legjobbunkat nyújtjuk és mindent megpróbálunk."

Alonso ezután beszélt a mexikói pályáról is, és annak kihívásairól.

"Egy éve jártam itt, azóta sok minden megváltozott. Most minden készen áll a hétvégére. Még nem sétáltam körbe, talán délután lesz rá időm. A szimulátorban érdekesnek tűnt a pálya a hosszú egyenesekkel. Nagy kihívás lesz a mérnököknek is a beállítások tekintetében. A stadion részt biztos nagyon élvezzük majd, hiszen elég közel kerülünk a szurkolókhoz. A rajongók szenvedélyét már az elmúlt pár napban is éreztük, és reméljük, hogy Checo jó hétvégét zár a hazai közönség előtt."

Az első Mexikói Nagydíj izgalmas lehet?

"A hangulatot kell élveznünk. A versenyt lehetetlen megjósolni, majd vasárnap délután minden kiderül. Például Oroszországban is az első nagydíj unalmas volt, majd idén nagyszerű showt láthattunk. A fociban is ez a helyzet. Lényeg, hogy jó verseny legyen a szurkolóknak."

"Fizikálisan készen állunk a versenyre, bár a tengerszint feletti magasság többet követel tőlünk. Ezek az autók azonban rendben lesznek. 10 éve keményebb lett volna itt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az önfeláldozó apuka: Jos Verstappen - mindent megtesz Max-ért!
Következő cikk Segíteni Rosbergnek, hogy meglegyen a második hely?! Hamilton szerint ez lényegtelen kérdés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország