Alonso: Össze tudnak zavarni a mai Forma-1-es autók
Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso elmondta, miért tudja a ground effectet használó jelenlegi generációs Forma-1-es autó „összezavarni” a csapatokat és a versenyzőket is egyes hétvégéken.
A műszaki szabályzat 2022-es, radikális átalakításával az aerodinamikai arányok átalakultak, immár az autó alsó fele adja a leszorítóerő 60%-át. Az átalakítás miatt a csapatok sokáig a pattogással küszködtek, miközben a Red Bull mögött folyamatosan változott a sorrend a különböző típusú pályákon.
Az Aston Martin, a McLaren, a Ferrari és a Mercedes is mind betöltötte egyes pályákon a második leggyorsabb csapat szerepét 2023-ban, miután az autók nem tudtak egyenletesen teljesíteni minden helyszínen. A kétszeres világbajnok Alonso szerint ez azt mutatja, mennyire nehéz az új gépeket beállítani, például a Mercedes W14 is híres volt arról, hogy nagyon szűk a működési ablaka:
„Határozottan nehezebb őket beállítani, nehezebb megérteni és még nehezebb visszajelzéseket küldeni a csapatnak. Néha vezetjük őket és úgy érezzük, minden rendben, aztán megállunk és látjuk, hogy a 14. helyen állunk. Néha ennek az ellenkezője történik. Nagyon nehéz vezetni az autót, teljesen elfuserált az egyensúlya, aztán megállsz és az első háromban vagy. Szóval nagyon érzékenyek a beállításra ezek a gépek.”
Alonso szerint ez a kicsapongó viselkedés az aerodinamikai platformnak, valamint annak tudható be, hogy alacsonyra kell ültetni a versenyautókat, merev felfüggesztéssel, hogy kimaxolják a leszorítóerőt. A kettő közötti kapcsolat megfelelő eltalálása mutaja szerinte, mennyire „összetettek” ezek az autók és milyen könnyen „összezavarják” az embert.
„Nem hiszem, hogy ennek csak az aerodinamikához van köze, szerintem annak is, hogy ilyen alacsonyan van és ilyen merev a felfüggesztés. Egy kicsi lemarad abból a visszajelzésből, amit az autótól kapunk.”
„Mi az autó valós egyensúlya? Mi adódik a gumikból és mi az aerodinamikából, mi a felfüggesztésből és a tapadásból? Ezek a paraméterek kicsit össze tudják zavarni néha az ember testét, szerintem ez a generáció egy nagyon komplex autó lett.”
A Mercedesnél mindeközben úgy látják, hogy az autó hibái elütnek attól, amire Lewis Hamilton egész évben panaszkodott.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.