Alonso örül a pontszerzésnek, miután „nem volt büszke magára” szombaton

Bár már a Q1-ben kiesett, Fernando Alonso a motorcseréknek köszönhetően a 12. helyről vághatott neki a Mexikói Nagydíjnak. A kétszeres világbajnok végül pontokra tudta váltani rajtpozícióját.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Fernando Alonso a 12. helyről rajtolva a két világbajnoki pontot érő 9. helyen zárta a Mexikói Nagydíjat. Az Alpine versenyzője a rajtot követően még Valtteri Bottas Mercedesével is farkasszemet nézett.

„Örülök a két pontnak. Nehéz hétvégén vagyunk túl, nem voltunk olyan versenyképesek, mint ahogy szerettük volna. Az időmérős köröm után nem voltam túlzottan büszke magamra, nem sikerült valami jól” – gyakorolt önkritikát a kétszeres világbajnok.

Még több F1 hír:

A rajtnál Daniel Ricciardo megforgatta Valtteri Bottast, ami nem kis káoszt eredményezett a középmezőnyben. Alonso az utóbbi időben sokszor kritizálta a bírákat amiatt, hogy nem kezelik következetesen a rajtnál történő pályaelhagyásokat, most azonban nem szeretett volna senkit elmarasztalni.

„Egyelőre nem néztem vissza a felvételeket, így pedig nem lenne sportszerű állást foglalni. Nehéz ügy, néhányan ugyanis azért mennek ilyenkor a fűre, hogy elkerüljék az ütközést. A szemben álló autó és a füst miatt nehéz helyzetbe kerültünk, de az autónak szerencsére nem lett semmi baja.”

„Mivel tudjuk, milyen nehéz itt az első kanyar, nem ért teljesen váratlanul az eset. Sebastiannal a jobb oldalon próbáltunk meg elmenni, ami talán nem volt a legjobb döntés, de végül nagyjából megtartottuk a korábbi pozíciót, és az autó sem sérült.”

Alonsónak és az Alpine-nak viszont nem jó hír, hogy konstruktőri riválisuk, az AlphaTauri Pierre Gasly révén egy kiváló 4. helyet szerzett, amivel a két csapat közötti versenyfutás 106-106-ra áll jelenleg. A tét a konstruktőri 5. hely.

„Nem lepett meg minket az AlphaTauri jó teljesítménye, idén már többször nyújtottak kiemelkedőt. Sokszor előfordult, hogy tempóban nem voltunk az ő szintjükön, de a jobb csapatmunkának és a szerencsének köszönhetően több pontot szereztünk. A saját erősségeinkre kell koncentrálnunk, a csata minden bizonnyal az utolsó versenyig szoros lesz” – mondta a spanyol. 

Verstappen szerint ennél lehetetlen lett volna később fékezni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff hallani sem akar róla, hogy elúszott volna számukra az idény
Következő cikk Ricciardo már a rajtnál kiforgatta Bottast: Látatlanban is bocsánatot kérek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország